Hogy tiszta maradjon a város!
2023. 11. 22. | Köves AndreaSopron élen jár a szelektív hulladékgyűjtésben. A város területén 26 szelektív sziget várja a lakosságot, az a hulladék pedig, ami nem helyezhető el e...
Újabb tanösvénnyel gazdagodott a Soproni Parkerdő: szálaló erdei tanösvényt adtak át a múlt héten Asztalfőn.
Szeptember 26-án, Roth Gyula professzor (1873–1961) 144. születésnapján a Soproni-hegyvidék egyik legszebb részén, a Hidegvíz-völgy és Asztalfő közötti részen, a Roth Gyula Emlékerdőben adták át a Tanulmányi Erdőgazdaság és a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának együttműködésének eredményeképpen létrehozott, mintegy négy kilométer hosszú erdészeti szakmai tanösvényt.
Az új tanösvényen hat állomáson hat információs táblán ismerkedhetnek meg az érdeklődők Roth Gyula életével és munkásságával, valamint a Soproni Parkerdőben folyó erdőgazdálkodással.
– Nagy öröm számomra, hogy az oktatással a természet oldalán álló Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. mind anyagilag, mind eszmeileg támogatta azt az ötletet, hogy a Roth Gyula Emlékredő létrehozása után egy tanösvényt is kialakítsunk, mely reményeink szerint a felső- és a középfokú oktatást is segíteni fogja hosszú távon – mondotta a megnyitón dr. Frank Norbert, a Soproni Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézetének tanszékvezető egyetemi docense.
A szálaló erdőt bemutató tanösvény átadásán a szakembereken, a kivitelezőkön és az érdeklődőkön kívül jelen volt Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára, valamint Roth Matthaea okleveles erdőmérnök, a Győri Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály osztályvezetője, Roth Gyula professzor unokája.
Az erdőmérnöki diplomáját 1896-ban még Selmecbányán megszerző, Kossuth-díjas Roth Gyula munkássága folyamán fontosnak tartotta, hogy minden egyes elméleti tézisének vizsgálja a gyakorlati alkalmazhatóságát is, több kísérlete is volt az ország erdeiben. Az emlékerdőben ma is futó kísérleti területre Roth professzor 1920 körül talált rá, és sikerült elérnie, hogy az akkor vágásérettnek tartott 120 hektárnyi állományt hagyják meg a szálaló erdővé való átalakításhoz.
Sopron élen jár a szelektív hulladékgyűjtésben. A város területén 26 szelektív sziget várja a lakosságot, az a hulladék pedig, ami nem helyezhető el e...
Idén december 3-ára esik advent első vasárnapja, így azoknak, akik még nem készítették el vagy vásárolták meg az ünnepi koszorújukat, épp ideje gondos...