Szenvedélye a közlekedés
2025. 01. 29. | Madarász RékaAhogy minden évben, idén is támogatja a soproni önkormányzat a felsőoktatásban tanuló tehetséges fiatalokat. A Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíj ö...
A szakma legjobbjai képviselik hazánkat a WordSkillsen, ahova Mihálicz Martinnak már az érettségi előtt sikerült bekerülnie.
nikum 12. osztályosa a tizennyolc év alattiaknak megrendezett WorldSkills junioron harmadik helyezést ért el, így részt vehetett a 18 év felettiek nagy válogatóján. A megmérettetésen aratott sikerének köszönhetően ő képviselheti Magyarországot a szeptemberi franciaországi világbajnokságon bútorasztalos szakmában.
– Iskolatársammal, Eszlinger Mátyással csak a döntőn találkoztunk, annak ellenére, hogy az elődöntőn ugyanazt az épületasztalos keretet kellett elkészítenünk – mesélte Mihálicz Martin. – A kétnapos döntőn egy lábszerkezettel ellátott éjjeliszekrény megalkotása volt a feladatunk. A bonyolult kis bútordarab kivitelezésében az volt a legnehezebb, hogy a sok-sok apró részletre kevés idő jutott, a pontosság pedig mindennél jobban számított az értékelésnél.
A megmérettetés után a két rothos fiú Budapesten egy-egy hetet épületasztalos és bútorasztalos tevékenységekkel töltött, és csak ezután döntötték el a felkészítő tanárok, hogy ki, melyik szakmában indul a világbajnokságon.
– Apukám is a Rothba járt, és asztalosként dolgozik – tette hozzá Martin. – Peresztegen élünk, van itt egy asztalosműhelyünk is. Most éppen az érettségire készülök, utána a Rothban még egy technikusi év következik, aztán a családi vállalkozásunk munkájába szeretnék bekapcsolódni.
Ahogy minden évben, idén is támogatja a soproni önkormányzat a felsőoktatásban tanuló tehetséges fiatalokat. A Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíj ö...
Radasics Márton annak az 57 magyar diáknak az egyike, akik német Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjat érdemeltek ki. A Berzsenyi Líceum 11.C osztályos t...