– Miért olyan nívós ez a vitaverseny?

– A világ legjobb egyetemei képviseltetik magukat rajta, a mi utolsó megmérettetésünkben a Harvard Egyetemmel álltunk szemben. Akik a döntőbe jutnak, azok a Nemzetközi Bíróság jelenlegi vagy volt bírái előtt mérkőznek meg a világkupáért.

– Hogyan készült a csapatotok a világversenyre?

– Négyen voltunk versenyzők, ketten a felperesi, ketten az alperesi oldalon. Ez egészült ki a két felkészítő tanárral, akik segítették és mederben tartották a készülést. Szeptember közepétől négy hónapon keresztül az írásbeli beadványokon dolgoztunk, ez nagyjából heti 40 óra jogi kutatást és írást jelentett. A szóbelire február elejétől heti 3–4 alkalommal készültünk közösen, illetve egyénileg mindenki annyit, amennyit csak bírt.

– Az ember azt gondolná, hogy ilyen fiatalon, ennyire kimagasló nemzetközi sikert csak jogászdinasztia tagjaként lehet elérni…

– A családomban nincs jogász, én magam is második generációs értelmiséginek tartom magam, jelenleg ez a második egyetemi képzésem a Budapesti Corvinus Egyetemet követően. Szerintem sok múlik a munkamorálon és az alázaton egy ilyen versenyben, ebben számomra mintául az édesanyám szolgált. Mellette még meg kell említenem a Széchenyi István Gimnáziumot is, ahol szintén remek útravalót kaptam.

– Mi annyira vonzó számodra a jogi pályában?

– A jog és elsősorban a nemzetközi jog azért vonz, mert a társadalom egyik fő működtető elemének tartom, ennek mélyebb megértése pedig rendkívül érdekel. A nemzetközi jogra szokták mondani, hogy az államok „szelíd békéltetője”, így pedig megértése végső soron a nemzetközi rendszer békés működésének is fontos letéteményese.

– Milyen kapuk nyílhatnak meg előtted egy ilyen komoly referencia után?

– Munkaerőpiaci szempontból ennél kevés jobb ajánlólevél van, de a topegyetemekre való felvételin is könnyíthet egy ilyen referencia.