Ne csak bámészkodjunk!
2024. 05. 08. | Madarász RékaHogyan lehet közönyös „nem cselekvőből” aktív cselekvővé válni? – erre a kérdésre is keresték a választ a Soproni Széchenyi István Gimnázium fenntarth...
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán tartották meg az elmúlt héten a kétnapos XI. Soproni Pénzügyi Napok szakmai konferenciát.
Dr. Czeglédi Tamás dékánhelyettes köszöntőjében elmondta, a pénzügyi szakma folyamatosan követi a változásokat, így nagy szükség van a továbbképzésre, tanulásra. Ebben segít a konferencia.
Dr. Fodor Tamás polgármester kifejtette, ez a színvonalas és jó konferencia tovább öregbíti Sopron és az egyetem hírnevét is, majd a város megismerésére buzdította a résztvevőket.
Az előadók között volt többek között – a teljesség igénye nélkül – dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, valamint Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke is, aki a kezdetek óta résztevője a rendezvénynek. Csütörtökön és pénteken kreditpontos szakmai továbbképzést tartottak, valamint tudományos szekciót is szerveztek, ahol PhD hallgatók és oktatók, kutatók mutatták be szakmai területüket, aktuális eredményeiket.
Hogyan lehet közönyös „nem cselekvőből” aktív cselekvővé válni? – erre a kérdésre is keresték a választ a Soproni Széchenyi István Gimnázium fenntarth...
Marcsinak két olyan hobbija is van, ami manapság nem túl gyakori a fiatalok körében: hímez és olvas. A nyolcadikos lány nagyon szereti az állatokat, e...