A fiatal régiséggyűjtő
2024. 09. 25. | Madarász RékaMindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
Zámbó Dominika kiváló rajzkészsége mellett fantáziadús történeteket talál ki. Nagy álma, hogy lesz egy stúdiója, ahol saját ötletei alapján készít animációs filmeket.
Még csak négyéves volt Dominika, amikor az édesanyja már tudta, hogy rajzolni fog. Komolyabban ötödikes kora óta foglalkozik az alkotással, ekkor kapott a barátnőjétől egy jegyzetfüzetet, és árnyékolt grafitrajzokkal töltötte meg annak lapjait. A 11. osztályos széchenyis diáklány azóta folyamatosan jár versenyekre. Első komolyabb eredményét egy nemzeti park pályázatán érte el egy madárkarajzzal. Ugyancsak az ő gyertyarajzát lehetett látni a Fő téri adventi kalendárium egyik ablakában. Egy kiborg korszakbeli tigrissel tavaly 3. helyezést ért el a Cziráki Lajos Komplex Képzőművészeti Tanulmányi Versenyen, egy olajfestménnyel pedig a Soproni Ifjúsági Pódiumon.
– Grafikus szeretnék lenni – meséli a kedves lány. – Digitálisan sokkal jobban szeretek rajzolni, mint kézzel, mert egyszerűbb és gyorsabb a metódus, valamint olyan színeket is megkaphatok, amelyeket a valóságban nehezen lehet előállítani. A kedvenceim a fikcionált lények, melyek megalkotása közben szabadjára engedhetem a fantáziámat és a kreativitásomat. Első digitális rajzom egy kék oroszlán volt.
Dominika Budapesten született. Mivel az anyukája soproni, és ide kötötték a rokoni szálak, úgy döntöttek, visszaköltöznek városunkba. A lány sokkal jobban szeret itt élni, többek között a kisebb tömeg és a jó levegő miatt. Elmesélte, szívesen tölti azzal az idejét, hogy zenére történeteket talál ki, melyeket le is ír. Másik kedvelt tevékenysége a videojátékozás, távlati tervei között szerepel, hogy ilyeneket is kitalál.
Mindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
2005 óta szeptember 30-án (Benedek Elek születésnapján) ünnepeljük hazánkban a magyar népmese napját. Az országos programsorozathoz Sopron idén is csa...