Segítség a választásban
2023. 11. 22. | Szilágyi AndreaÖtödik alkalommal tárultak ki a soproni szakképző iskolák kapui a pályaválasztók előtt. A szakmák délelőttje elnevezésű rendezvény segítette a diákoka...
Erdélyi Kamilla első helyezettként jutott be a Tudományos Diákkörök XIX. Kárpát-medencei Konferenciájának (TUDOK) döntőjére. A széchenyis diák egy reformkorban élt fiatal lány naplórészletei alapján állította össze az előadását.
A Kutató Diákok Mozgalma azzal a céllal hirdeti meg minden évben a TUDOK-ot, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a tudományos gondolkodás és a kutatás iránt. A konferencián bármilyen kutatási anyaggal el lehet indulni. Az első forduló során egy összefoglalót kell feltölteni az online rendszerbe. Ezt követi a szóbeli válogató több helyszínen. Erdélyi Kamilla a celldömölki második forduló első helyezettjeként jutott be a döntőre, amit Szentesen fognak megrendezni március 29–30-án.
– A nőtörténethez kapcsolódó témát választottam – mesélte a Soproni Széchenyi István Gimnázium 12.b osztályos tanulója. – Egy, a reformkorban Sopronban élt lány, Slachta Etelka fennmaradt naplói alapján összevetettem az életét meghatározó ideákat a korszak általános eszméivel, vonulataival. Arra a megállapításra jutottam, hogy Etelka követte a korszakban felsejlő újszerű, modernnek mondható jegyeket, mégis tartotta magát a hagyományos női életúthoz. A kettősséget emeltem ki az élettörténetéből: megmaradt benne a régihez való ragaszkodás, ugyanakkor nyitott volt az új jelenségekre.
Kamilla izgatottan várja a döntőt. Amikor távlati terveiről kérdeztük, elmondta, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakára adta be a jelentkezését. Szeretné folytatni a kutatómunkát, és elősegíteni, hogy a történelem közelebb kerüljön az emberekhez.
– Szabadidőmben szívesen olvasok – fejezte be Kamilla.
– Egyik kedvencem Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei című sorozata, de ha könyvről van szó, szinte mindenevő vagyok. Emellett sokat foglalkozom a kutyámmal.
Ötödik alkalommal tárultak ki a soproni szakképző iskolák kapui a pályaválasztók előtt. A szakmák délelőttje elnevezésű rendezvény segítette a diákoka...
– Sopron diákváros, az önkormányzat pedig feladatának tekinti, hogy támogassa fiatal tehetségeinket – mondta dr. Farkas Ciprián a Széchenyi-ösztöndíja...