Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Felfedező Klub új módszerekkel

Felfedező Klub új módszerekkel

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Hetedik évadát zárta idén a Széchenyi Felfedező Klub. A szervezők tavasszal műhelymunka keretében kezdik meg a következő tanév előkészítését annak érdekében, hogy az általános iskolások jövőre már alaposan „letesztelt” foglalkozásokon vehessenek részt.

Hat évvel ezelőtt határozta el a Széchenyi István Gimnázium néhány tanára, hogy tehetséggondozó programsorozatot indít felső tagozatos diákok számára. A gyakorlatorientált, játékos foglalkozásokon nemcsak a tantárgyak és a gimnázium érdekes, izgalmas világát igyekeznek együtt felfedezni, hanem a minden gyermekben benne rejlő tehetséget is.


– Ez az évad azért is volt különleges, mert idén végeznek azok a tanulóink, akik az induló felfedező klubban még általános iskolásként tátott szájjal hallgatták az előadásainkat – mesélte Simon György, a Széchenyi Felfedező Klub megálmodója. – Közülük többeket foglalkozásvezetőnek hívtunk meg, akik rendhagyó órákat tartottak az érdeklődőknek.


Volt olyan végzős diák, aki tematikus városvezetés során ismertette meg Sopron különlegességeit a felsősökkel, egy másik pedig a nyelvtanulás fontosságára hívta fel a figyelmüket texasi élménybeszámolója alkalmával.


– A foglalkozásaink híven szemléltetik azt a módszertani megújulást, amelynek iskolánk az élére kíván állni – folytatta a Pro Geographia- és Bonis Bona-díjas középiskolai tanár. – Az óriási sebességgel változó világhoz és a még gyorsabban változó gyerekekhez szeretnénk minél jobban alkalmazkodni, hiszen semmi értelme olyan módszerekkel próbálkoznunk, amelyek évtizedekkel ezelőtt működtek.


A megújuló módszertani eszköztárba tartozik például a diákok egymástól való tanulása; az okos eszközök „okos” használatának elsajátítása; a diákok egymás közötti kommunikációjának és vitakultúrájának fejlesztése; felesleges adatok helyett összefüggések megtanítása és problémaorientált, új helyzetekhez alkalmazkodó kompetenciák fejlesztése.

Kapcsolódó cikkek

Világversenyen a rothosok

Világversenyen a rothosok

2024. 10. 02. | Madarász Réka

Két rothos tanuló is előkelő helyezést ért el a WorldSkills Lyon 2024 versenyen. Eszlinger Mátyás a 7. legjobb épületasztalos lett a világon, emellett...