Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Erdei iskola az interneten
Az erdei iskolában egészen márciusig a szokásos rend szerint fogadták az óvodásokat, általános iskolásokat.Az oktatók mellett a gyerekek is bíznak abban, hogy mihamarabb ismét megtarthatják a

A digitálisan megszerzett tudást eredményesen tudják használni

Erdei iskola az interneten

| P. Horváth László | Soproni fiatalok

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a Tanulmányi Erdőgazdaság (TAEG) Zrt. új, megoldandó feladatok előtt találta magát. Az „internetre költözött” a parkerdő, valamint az erdei iskola is.

– Egészen márciusig a szokásos rend szerint fogadtuk az óvodásokat, általános iskolásokat – mondta dr. Takács Viktor, a TAEG Zrt. Muck Endre Erdészeti Erdei Iskolájának vezetője. – A koronavírus-járvány miatt azonban nekünk is be kellett zárnunk. Azt viszont nem szerettük volna, hogy az évek óta felépített oktatási folyamat megszakadjon: új utakat kerestünk a fiatalsághoz. Így jött az ötlet, hogy az erdei iskola és a parkerdő egy része, mindaz, ami online formában is bemutatható, felkerült az internetre. A face­bookon az erdei.iskola.sopron néven vagyunk elérhetők, de van médiagyűjteményünk a www.taegrt.hu honlapon is. Ezeken a fórumokon igyekszünk a saját és más szakmai műhelyek, erdei iskolák, múzeumok, egyesületek érdekes, valamint értékes tartalmait népszerűsíteni. Megosztunk cikkeket, videókat és akár egy-egy sokatmondó képet is. Természetesen mi is folyamatosan tudósítunk a soproni erdőket érintő fejleményekről, az itt zajló munkákról, például karbantartásokról, felújításokról. A meglévő digitális anyagok mellé elkezdtünk új tartalmakat – fényképeket, videókat – is készíteni. Az így megszerzett tudást a gyermekek biztosan eredményesen tudják majd hasznosítani a jövőben az erdei iskolai foglalkozások során.

Dr. Takács Viktor hozzátette, az erdei iskolában azon dolgoznak, hogy a járványhelyzet megszűnése után azonnal folytathassák a programjaikat. Az online oktatásról megszerezett tapasztalatokat a jövőben szeretnék felhasználni. Úgy tűnik, hogy a kettő forma jól kiegészítheti egymást. Bizonyítja mindezt az is, hogy a közösségi oldalon – az oda feltöltött ismertető anyagokat felhasználva – áprilisban többfordulós versenyt is rendeztek. A helyes megfejtést beküldő diákok könyvet, illetve zsebtársasjátékot kaptak.

További információk: www.facebook.com/erdei.iskola.sopronwww.taegrt.hu

Kapcsolódó cikkek

Egymást segítő diákok

Egymást segítő diákok

2019. 12. 18. | Madarász Réka

Három éve működik sikeresen a kortárs csoport a Soproni SzC Handler Nándor Szakképző Iskolájában. Amióta a diákok lehetőséget kaptak arra, hogy megbeszéljék egymással és szakemberekkel a nehézségeiket, az intézményben jóval kevesebb a fegyelmi probléma.

Élő periódusos rendszer

Élő periódusos rendszer

2019. 12. 18. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium is részt vett abban a rekordállítási kísérletben, amelyben a periódusos rendszer valamely változatának megjelenítése volt a feladat. A szervezők versenyt is hirdettek, melyre ugyancsak benevezett az iskola.