Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Egyetemi tanévnyitó
Bal kezüket a jogarra, a jobbot a szívük fölé emelve tették le esküjüket az elsőévesek Fotó: Griechisch Tamás

Együttműködés a Brenner János Hittudományi Főiskolával

Egyetemi tanévnyitó

| Huszár Judit | Soproni fiatalok

Az elsőéves hallgatók ünnepélyes eskütételével megkezdődött a 2020/21-es tanév a Soproni Egyetemen. A központi tanévnyitót ezúttal is a Benedek-kar szervezte, amely új szakot és specializációt is indít.

Székek egymástól másfél méterre, mindenkin maszk – ünnepélyes keretek között, de a koronavírus-járvány miatt a szigorú szabályokat betartva rendezték meg a központi egyetemi tanévnyitót az egyetem közgazdasági karának aulájában. Mivel az eseményen csak korlátozott számban vehettek részt a hallgatók, ezért a többiek online élő közvetítésen követték az eseményeket.

A tanévnyitón elsőként prof. dr. Fábián Attila, az egyetem új vezetője köszöntötte az elsőéveseket, és elmondta, hogy az alapítványi működés során fő céljuk, hogy egy zöld-, fenntartható egyetemet hozzanak létre, ahol elérhető a legkorszerűbb tudás. Dr. habil Varga László, a Benedek-kar dékánja hangsúlyozta: az egyetemen idén közel 800 elsőéves hallgató kezdi tanulmányait, látványos a növekedés a pedagógiai karon. Prof. dr. Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelő államtitkár a koronavírus okozta speciális helyzetről szólt, végül pedig dr. Farkas Ciprián polgármester köszöntötte a gólyákat, és kívánt eredményes, élményekben gazdag soproni éveket. A tanévnyitón részt vett dr. Veres András megyéspüspök, Zambó Péter államtitkár, a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, valamint Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is.

Az esemény keretében írta alá dr. Reisner Ferenc, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola rektora és prof. dr. Fábián Attila a két intézmény közötti megállapodást, ugyanis elindítják az országosan is kuriózumnak számító hitéletre nevelés az óvodában specializációt. Ennek célja, hogy a katolikus óvodák számára a hitoktatásban is jártas szakembereket képezzen. Szintén újdonság, hogy idén 10 kommunikáció és médiatudomány szakos diák kezdi meg a tanulmányait Sopronban.

Az évnyitón számos kitüntetést is átadtak, így Soproni Egyetemért Emlékérmet kapott Michl József, Tata polgármestere, rektori dicséretben részesült Palatin Vivien, Alma Mater Emlékérmet adtak át ­Ujvári Adrienn-nek.

Az évnyitón vették át kinevezésüket a korábban sikeresen pályázó oktatók, a dékáni dicséretet kiérdemelt hallgatók, valamint három óvodapedagógus elnyerte a Nemzeti Felsőo

Kapcsolódó cikkek

Egymást segítő diákok

Egymást segítő diákok

2019. 12. 18. | Madarász Réka

Három éve működik sikeresen a kortárs csoport a Soproni SzC Handler Nándor Szakképző Iskolájában. Amióta a diákok lehetőséget kaptak arra, hogy megbeszéljék egymással és szakemberekkel a nehézségeiket, az intézményben jóval kevesebb a fegyelmi probléma.

Élő periódusos rendszer

Élő periódusos rendszer

2019. 12. 18. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium is részt vett abban a rekordállítási kísérletben, amelyben a periódusos rendszer valamely változatának megjelenítése volt a feladat. A szervezők versenyt is hirdettek, melyre ugyancsak benevezett az iskola.