Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az első udvarhölgy
Galavics Dorina kiskori álma vált valóra azzal, hogy korona került a fejére.

Galavics Dorina boldog, hogy részt vett a szépségversenyen

Az első udvarhölgy

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Galavics Dorina még 2020-ban jutott be a Miss Hungary szépségverseny döntőjébe, amit a pandémia miatt végül nagyon sokára és akkor is online rendeztek meg. Az ifjú hölgy nem adta fel: jelentkezett a Miss Queen Hungary szépségversenyre, ahol a második helyen végzett.

A versenyre nyár közepén online kellett jelentkezni. A fotók alapján 50 lányt hívtak be, akik közül a 10 döntőst kiválasztották.

– Akkor kezdődött a hónapokig tartó felkészülés – mesélte vidáman Dorina. – Minden szempontból pozitív irányba fordult az életem, ezért felszedtem 5 kilót, ami szerintem az előnyömre vált. Ezt próbáltam átalakítani izommá, és az étkezésre is odafigyeltem. Mivel egyhetes felkészítő táborunk nem volt, november 3-án és 4-én tanultuk meg a koreográfiát egy tavalyi versenyzőtől.

A döntő a budaörsi ­Fashion Trend Centerben zajlott. A lányok először utcai ruhában mutatkoztak be, aztán az egyik szponzor esküvői ruhájában jelentek meg, majd ugyanebben a szettben egy pomerániai törpespiccel vonultak. Ezután egyesével is megszemlélhették őket a nézők, majd fürdőruhát, végül pedig estélyi ruhát öltöttek magukra.

– Egy minden képzeletet felülmúlóan szép, rózsaszín ruhát kaptam, ami arra emlékeztetett, amit kétévesen a szüleim esküvőjén viseltem – tette hozzá Dorina. – A zsűritagok az eredményhirdetés előtt sokáig tanakodtak azon, hogy ki legyen a királynő. Először kicsit csalódott voltam, hogy nem én nyertem meg a versenyt, hiszen mindent beleadtam, de végül mégis örültem, mert egy nagyon aranyos, természetes lány lett az első helyezett, akivel össze is barátkoztam.

Dorina boldog, hogy részt vett a megmérettetésen, hiszen számtalan élménnyel, tapasztalattal, kapcsolattal gazdagodott, és új ajtók nyíltak meg előtte. Azzal pedig, hogy korona került a fejére, kiskori álma vált valóra.

Kapcsolódó cikkek

Az alkotás oldja a stresszt

Az alkotás oldja a stresszt

2023. 11. 29. | Madarász Réka

A lelkes és sok minden iránt érdeklődő gyerekek már szeptember első felében beiratkoztak több különórára, és mostanra ki is derült, hogy nem bírják a...

Apja nyomdokain halad

Apja nyomdokain halad

2023. 11. 29. | Madarász Réka

Mint évek óta mindig, idén is a legjobb csapateredményt érték el a Roth-iskola diákjai a dr. Szepesi László erdészeti gépész emlékversenyen. A győztes...