Adrián éli a táncos álmait
2025. 03. 05. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Bognár Adrián időközben elvégezte a táncművé...
A Soproni Széchenyi István Gimnázium 10.d osztálya 400 ezer forintot nyert az „Adj egy ötöst” című pályázaton. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a diákok a Doborjáni EGYMI tanulóinak tartottak foglalkozásokat.
A Salva Vita Alapítvány „Adj egy ötöst” címmel minden évben pályázatot hirdet általános iskolai felső tagozatos és középiskolás diákcsoportok számára. A pályázat célja az, hogy a felnövekvő generáció személyes találkozáson és élményeken keresztül ismerkedjen meg fogyatékossággal élő emberekkel.
– Az állatvilág témája köré szerveződő programunkat a Doborjáni EGYMI 50 fogyatékkal élő tanulójának állítottuk össze – mesélte Kovácsné Bella Irén, a 10.d osztályfőnöke. – Az igazgatónő, Krutzlerné Szarka Tünde rendkívül pozitívan fogadta a megkeresésemet, és segített a feladatok összeállításában.
A gimnazisták először meg akartak ismerkedni a doborjánis gyermekekkel, hogy az „élesben való bevetésre” feloldódjanak, így még szeptemberben egy tanórára az intézménybe látogattak. Az első találkozásra a kisdiákok által ismert dalokkal és egy bábelőadással is készültek. Ez végül is annyira jól sikerült, hogy a gyerekek azt kérdezgették, mikor jönnek legközelebb. Október 28-án volt az a négy tanóra, amivel az osztály pályázott. A gimnazisták ismét bábelőadással kezdtek, majd négyfős csapatokat alkotva fejlesztő játékokat vezettek a gyerekeknek. Az alkalom zárását jelentő közös éneket – közkívánatra – többször is meg kellett ismételni.
– A nyári szünetben ötven állatfigurát készítettünk zoknikból a gyerekeknek, melyekbe bármikor belekapaszkodhatnak, ha félnek, vagy ha bajban vannak – mondta Palotai Fruzsina ötletgazda. – Ezekből szabadon választhattak maguknak.
Goda Zsófia elmondta, mindannyian rengeteget tanultak a sérült gyermekekkel töltött időből, így még az első adventi napot is együtt ünnepelték. Mégis óriási meglepetés és büszkeség volt számunkra, hogy a szakmai zsűri a közel 100 pályázó osztályból abba a tizenkettőbe választotta őket, amely négyszázezer forintot nyert. Az összeg egy részét az erdei iskolának ajánlják fel, a többit osztálykirándulásra fordítják. A sérült gyerekek június 13-án az Óz, a csodák csodája című darab előadásával szeretnék a széchenyiseknek a hálájukat kifejezni.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Bognár Adrián időközben elvégezte a táncművé...
Botsáskák, csigák, fürj, csincsilla, teknősbéka – hogy csak néhányat említsek Zsirai Zsolt István gyűjteményének darabjai közül. Zsolt gyűjtőszenvedél...