Az, hogy egy kézmozdulattal egészséges és friss ivóvízhez juthatunk a csapból, már teljesen természetes. Ám nem volt ez mindig így. Sopron városa 1889-ben írt ki versenytárgyalást a vízmű építésére. A rendszert 1892-ben helyezték üzembe. A Bécsi-dombon megépített két darab 600 köbméteres tárolómedencébe három kazán és két gőzgép nyomta fel a vizet. A kazánház gépei ma már nincsenek meg, de főbb elemei még most is működnek és a vízellátásának szolgálatában állnak.

A múltban több fontos esemény, illetve fordulópont is történt. 1928-ban például a vízhiány megszüntetésének érdekében helyezték üzembe a csalánkerti artézi kutat. 1955–1961. között építették meg a kis-tómalmi vízbázison a kutakat és a vezetékeket. A Fertő menti Regionális Vízmű 1980-ban készült el, a Hegykői Regionális Vízműből 1994-ig érkezett víz Sopronba. A Soproni Vízmű Zrt. tervei között szerepel, hogy ez utóbbit ismét üzembe állítja. A cél az, hogy egy új vezetéken hozzák be a vizet a városba, ahol rácsatlakoznak a meglévő hálózatra.

A legmélyebben fekvő kút, a fertőrákosi, valamint a legmagasabb szolgáltatási pont, Hermes között közel négyszáz méter a szintkülönbség. Azért, hogy a fogyasztókhoz a megfelelő nyomáson jusson el a víz, 17 övezetet alakítottak ki. A gerinchálózat jelenleg 350 kilométer hosszú, az ehhez csatlakozó bekötések száma pedig 13.500. A napi átlagos fogyasztás 12 ezer köbméter körül alakul. A csúcspont az 1980-as években volt, akkor 33 ezer köbméter víz is elfogyott huszonnégy óra alatt.

– Társaságunk valamennyi munkavállalóját büszkeséggel tölti el az, hogy az első építményeit – főtelepét és a Bécsi-dombi medencéket – mind a mai napig használja – emelte ki lapunknak Rádonyi László, a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatója. – Teszi ezt annak érdekében, hogy Sopronban és még 50 településen több mint 100 ezer felhasználót lásson el egészséges ivóvízzel, és oldja meg a keletkező szennyvizek tisztítását.