Elnevezésében egy olyan közigazgatási rendszer tért vissza, amelynek alapjait még Szent István királyunk építette ki. A döntés az én értelmezésem szerint részben a múlt tisztelete, részben pedig tudatos vállalása. Hogy Szent István milyen időtálló és átlátható, irányítható rendszert épített ki, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1000 éve lényegében változatlan. Ennek az sem mond ellent, hogy a történelem vérzivataraiban időről időre változott a számuk és az egyes vármegyék területe is. Gondoljunk csak Trianonra vagy a második világháborút követő békeszerződésre!

Sopronban a vármegyei kérdés akár érzelmi húrokat is megpendíthet, hiszen a város mindig is büszke volt vármegyei múltjára, szabad királyi városi és törvényhatósági rangjára, viszonylagos önállóságára. Sopron vármegyét is Szent István alapította. Fénykorában hét járást foglalt magában. Aztán az első világháborút követően elcsatolták a felsőpulyai, a nagymartoni és a kismartoni járást. Sopron vármegye halálát 1950-ben mondták ki, amikor létrehozták az ugyancsak területeket vesztő mosoni, győri és soproni vármegyékből Győr–Sopron megyét, amelynek neve aztán jóval később kiegészült Moson nevével.

Sopronban tragikus évek következtek. Önálló források nélkül, Győr fennhatósága alatt, határ menti városként politikailag elszigetelve éltek itt az emberek. Trianon tragédiáját csak növelték az akkori rendszer jóvátehetetlen hibái. Ezekben az évtizedekben kiéleződött Sopron és Győr ellentéte, mert a soproniak mellőzve érezték magukat. S ez nem csak egy érzés volt. A megyeszékhely elsőbbséget élvezett például a lakásépítkezésekben, de a különböző fejlesztési területeken is. Nem véletlenül tartotta magát a mondás, hogy a győriek még a Tűztornyot is elvinnék, ha tehetnék. A szorítás csak a hatvanas évek végén, a hetvenes években enyhült.

Ilyen körülmények között a rendszerváltás örömén túl a soproniak azt is remélték, hogy az új világ visszaadja a város elvett jogait, önállóságát és büszkeségét. Azokban a hónapokban sokan találgatták, hogy lesz-e ismét Sopron vármegye, amelynek azonban sajnos nem voltak meg a feltételei. A város akkori parlamenti képviselői viszont pártállástól függetlenül azért lobbiztak, hogy elnyerjük a megyei jogú város címet, amely végül sikerült, mert ha jól emlékszem, akkor az 50 ezres lélekszám volt a bűvös határ. Így Sopron visszakapta önállóságát, és megszabadult győri kötelékeitől, s egyenrangú partnere lett az immár Győr–Moson–Sopron vármegyének.