Korszerű buszközlekedés
2023. 11. 29. | MunkatársunktólDecember 10-én lép életbe a korszerűsített és a mindennapi élethez jobban igazított buszmenetrend Sopronban.
Nem felejtünk címmel jelent meg Pécsváradi Ágnes legújabb könyve, amely negyvenöt embernek a háborút követő éveire való visszaemlékezését tartalmazza. A gyűjtemény ráépül a szerző előző kötetére, ám önállóan is megállja a helyét mindkettő.
Pécsváradi Ági nem szívesen pazarolja az idejét, ami abból is látszik, hogy három év alatt ez a harmadik kiadott könyve.
– Meglepő teljesítmény, ugyanakkor csak remélni tudom, hogy a színvonal nem romlott – mondta. – Közel 90 emberrel készítettem riportot a két könyv kapcsán. A gyűjtés a 24. órában történt, hiszen ezekben a járványos években épp az általam megszólított nyolcvan-kilencven éves korosztály az egyik legveszélyeztetettebb. Főleg a háború körül születettek sorsa érdekelt mindkét könyvemben. Az emberek beleszületnek egy korszakba, egy történelmi eseménybe, és a lehetőségeik szerint leélik az életüket. Családot alapítanak, gyermekeik születnek, elveszítve közben fontos személyeket, házat, megélhetést; az újrakezdés bátorságával, bízva a Teremtőben élnek, ahogy lehet.
A Beszédes titkok után a Nem felejtünk arról szól, mit vett el a Rákosi, a Nagy Imre és a Kádár éra főként a soproni lakóktól, polgároktól, és mit adott nekik.
– A mondanivaló attól magvas, kemény, hogy maga a kor is az volt – folytatta. – A legszívesebben azt a címet adtam volna a gyűjtésnek, hogy „Soha, sehol, senkinek, semmit”, ennek a korosztálynak ugyanis megtiltották, hogy beszéljen a háború borzalmairól, az éhezésről, a nők meggyalázásáról.
A könyvet korabeli archív felvételek teszik még beszédesebbé. Értékmentés, ami szóra bírta az átélőket, és örömöt jelentett nekik a „kibeszélés” és az, hogy írásban megmaradnak a történetek.
December 10-én lép életbe a korszerűsített és a mindennapi élethez jobban igazított buszmenetrend Sopronban.