Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Remény

Remény

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Nap mint nap szinte kábán bámulom a televíziót, amikor az orosz–ukrán háborúról közölnek híreket. Azon talán már túl vagyunk, hogy újra és újra magyarázni kellene, hogy ki az agresszor, és ki védi országa területét.

Ebben egyetértés van a világban, igaz, Magyarországra megpróbálták rákenni az „oroszbarátságot”, amely a mostani körülmények között egyértelműen elmarasztalás, mintsem dicséret.

Azon korábban sokszor eltűnődtem, hogy én szeretem-e az oroszokat. Szeretem-e Turgenyevet, Tolsztojt, Szolzsenyicint, Gagarint, Lev Jasint, és még sorolhatnám a világ számára is kiemelkedőt alkotókat. Szóval szabad-e szeretnem Solohovot, vagy örökre felejtsem el a Csendes Dont? Nem tagadom, győztek gondolataik, és a leírt szavak ereje. Nekem az ŰRHAJÓS továbbra is az a mosolygós Gagarin, akit aztán felhasználtak propagandacélokra – sajnos. Vagy lehet-e elfelejteni a később nyomorékká vált Jasint, akit fénykorában a világ legjobb kapusának tartottak? Nem, persze, hogy nem, és úgy hiszem, nem is szabad. Azért, mert kedvelem, mondjuk, az orosz irodalmat, nem kell egyetértenem a mai Oroszország agresszív törekvéseivel, különösen területszerző háborújával. De ez nem jelenti, jelentheti automatikusan, hogy egyetértek a nyugat egyre hangosabb háborús retorikájával, amely szó szerint testközelbe hozza számunkra is a háborút. Mi végre? Mi jogon akar például Franciaország egész Európára kiterjedő háborút? Honnan veszi a jogalapot, hogy gyáván (igen, gyáván, mert nem bátor kimondani az emberek véleményét, csak a maga és háttérországa érdekeit képviseli) háborúra uszítson, hogy újabb százakat és ezreket küldjön halálba? Lehet, a háborúpártiaknak semmi sem drága, nekünk pedig egyetlen kilőtt lőszer is fáj, érkezzen bármerről is a golyó.

Nem tudom, hogy mi lesz az orosz–ukrán háború vége, de az biztos, hogy naponta nő az árvák és az özvegyek száma Ukrajnában és Oroszországban, de ha kiterjed a háború, akkor Magyarországon, Lengyelországban és Franciaországban, de egész Európában is. Amerika meg ül a hegytetőn, és mosolyogva nézi, mint vérzik el két riválisa. Valóban ezt akarjuk? Nincs annyi józan gondolkodó a gyilkos harcoktól legtöbbet szenvedő kontinensünkön, hogy megálljt parancsoljunk ennek az eszeveszett őrületnek? Vagy csak erőfitogtatás az egész, és hámozzák a semmit?

A világtörténelemben eddig minden háború békekötéssel ért véget. Valamikor az orosz és az ukrán fél is kénytelen lesz leülni egymással szemben, és így vagy úgy, de visszaparancsolni csapatait lőtávolon kívülre, hogy békét köthessen. Ez lesz az a pillanat, amikor Magyarország nevét áldja majd a világ. Annak az országnak a nevét, amely az első pillanattól kezdve a békéért kiáltott, szemben a háborús hiénákkal.

És addig?

Addig sajnos nincs megállás, legfeljebb reménykedhetünk. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Kutyák pórázon?!

Kutyák pórázon?!

2024. 04. 17.

Több kérdés is érkezett olvasóinktól a városi kutyasétáltatással kapcsolatban – ezeknek jártunk utána.