Arra még nem volt példa, hogy egyszerre két magyar is megkapja a tudományos világ legnagyobb elismerését. Karikó Katalin neve idehaza, de külföldön is közismert volt, hiszen az ő munkásságának (is) köszönhető a Covid elleni mRNS-alapú vakcina kifejlesztése. Krausz Ferencet a közvélemény nem nagyon ismerte, de korábban már számos olyan díjat átvehetett, amelyek jelezték: ő a fizikai Nobel-díj egyik várományosa. Mindenesetre fantasztikus érzés volt magyarnak lenni azokban a napokban. És akkor még nem beszéltünk az irodalmi Nobel-díjról, amelynek két magyar várományosa is volt: Krasznahorkai László és Nádas Péter. Azt csak az értők tudják, hogy mit jelent egy kis elszigetelt nyelven írni, világirodalmi szinten. Szerencsére volt rá már példa: 2002-ben Kertész Imre Sorstalanság című művéért kapott Nobel-díjat, közel harminc évvel azután, hogy a könyvét kiadták.

Szóval ilyenkor még inkább kitüntetett érzés magyarnak lenni, de nekem óhatatlanul eszembe jut, hogy itthon – amióta csak egy kicsit is rálátok a világra – mennyit szidták (és jelenleg is mennyien átkozzák) a közoktatást és a felsőoktatást. Most ne menjünk bele, hogy ki(k), mikor és milyen (sokszor sanda politikai) szándékból, inkább örüljünk annak, hogy Magyarországon szerezték meg azt a tudást, amelyre építve lettek világhírűek.

Készülnek különböző statisztikák, amelyek kimutatják, hogy egy adott ország – lakosságszámához viszonyítva – mennyi Nobel-díjast ad a világnak. Nos, ebben a rangsorban nagyon is az élmezőnyben vagyunk (a világ közel 200 országából eddig 80 adott Nobel-díjast), ott toporgunk az első tíz küszöbén, megelőzve nálunk sokkal nagyobb és gazdagabb országokat. Nem szeretnék „magyarkodó” lenni, de kell, hogy legyen bennük valami – a tehetségükön túl –, ami jól hasznosítja azt a tudást, amelyet magukba szívtak, amely jól használja azokat a kutatási feltételeket, amelyeket itthon és külföldön elérhettek, elérhetnek.

Tévedek? Lehet, de a nyári olimpiákon szerzett érmeink is azt bizonyítják, hogy sportolóink is rendelkeznek valami plusszal. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a sportban sokkal nagyobb a merítési arány, mint a tudományokban, s mégis az élmezőnyben vagyunk.

Legyünk hát büszkék tudósainkra, sportolóinkra, és az eddig nem említett művészeinkre, akik előtt rendre behódol a világ hozzáértő publikuma. Legyenek bárhol is a világban, tegyék a dolgukat laboratóriumokban, a színpadon, a sportpályákon vagy az íróasztaluknál, egy dolog biztosan összeköti őket: mindannyian magyarok!

Tekintse meg videóajánlónkat és kvízünket is!