Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Mi a véleménye az otthonteremtési programról?

| Munkatársunktól | Városi hírek

Megkérdeztük olvasóinkat.

Hantos Csaba: Hallottam már a kormány otthonfelújítási kezdeményezéséről, ami szerint a gyerekeket nevelő szülők összesen hárommillió forintos támogatást kaphatnak. Ez a lehetőség engem még nem érint, most az a legfontosabb számomra, hogy márciustól munkába állhatok. Igaz, a program jövő év végéig tart, addig pedig bármi megtörténhet...


Gottlieb Borbála: Teljesen jó iránynak tartom a kormány családtámogatási politikáját. Nekem is van kettő fiam, és egy négyéves unokám. A gyermekeim szeretnének saját lakásba költözni. Már az is nagy segítség lesz számukra, ha a felújítás összegének felét az állam kifizetni. Így a fennmaradó összegből további hasznos dolgokat vásárolhatnak.


Bella Ferencné: Hallottam és olvastam is erről a támogatási formáról. Nyugdíjasként ebben az esetben már nem én vagyok a célcsoport. Tudom, a fiataloknak is jól jön minden egyes plusz forint, hiszen így több pénz juthat például az otthonok felújítására, kicsinosítására. Ez a lehetőség két évig tart, így kiszámíthatóbb is, hogy mikor állnak neki a munkának.


Rácz Szilvia: Jelenleg lakásvárlás előtt állunk. Amint ezt megtörtént, akkor az esetleges felújítás, átalakítás során nagy segítséget jelenthet számunkra is ez a támogatási lehetőség. Úgy vélem, minden, a családoknak adott plusz forrás jó helyre kerül, hiszen így a fiataloknak nem mindent kell önerőből megoldaniuk a felújítás során. 


Kapcsolódó cikkek