Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Megújul a forgalmas útszakasz
Fotó: illusztráció

Megújul a forgalmas útszakasz

| Munkatársunktól | Városi hírek

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában megújul Sopronban a Csengery út mintegy 450 méteres szakasza a Kőszegi út és a vasúti felüljáró között. A munkálatok során a burkolat teljes rekonstrukcióján túl a kiemelt szegélyek, autóbusz megállóhelyek és a forgalomtechnikai jelzések is megújulnak. A beruházás hazai forrásból, bruttó 168 millió forintból valósul meg - olvasható a kivitelező közleményében.

A felújítás alatt álló útszakaszon a forgalom 1995-ben indulhatott meg. A szakasz jelentős szerepet tölt be a város közlekedési hálózatában, emiatt rendkívül nagy forgalom bonyolódik a szakaszon, naponta közel 18 000 egységjármű veszi igénybe az útvonalat.

  Az építés jelentősen érinti a Sopronban közlekedőket, ezért egyirányú ideiglenes forgalmi rendet vezettek be a szakemberek. A kivitelezési munkák már zajlanak és augusztus második felében fejeződnek be. A felújítás érinti a Kőszegi úti körforgalmat is, várhatóan a körforgalom felújítását követően 

– néhány héten belül – kedvezőbb körülmények alakulnak ki a közlekedők számára. A megvalósítást a nyári, iskola időn kívüli időszakra ütemezték a szakemberek, hogy csökkentsék a forgalmi torlódásokat.

  A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kér mindenkit, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kérik, a felújítási munkák hosszú távon is az ő érdeküket szolgálja majd. 


Kapcsolódó cikkek

Ünneplőben a város

Ünneplőben a város

2019. 12. 18. | Munkatársunktól

Közeledik karácsony, a kereszténység fontos ünnepe. Sopron utcái, terei már hetekkel ezelőtt ünneplőbe öltöztek, az adventi koszorún is hamarosan meggyújtják a negyedik gyertyát. A meghitt hangulat ilyenkor nemcsak az épületekbe, hanem az emberi lelkekbe is beköltözik.

 

A nyugalom éve

2019. 12. 18. | Horváth Ferenc jegyzete

„A karácsonyi ünnepkör a megbocsájtás és a megbékülés időszaka is. Ezekben a napokban emelkedjünk felül sérelmeinken, hagyjuk magunk mögött a békétlenséget, s ha sikerül, akkor óvjuk és őrizzük meg a következő évre is!”