Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Megszépülő otthonok
Megnőtt a forgalom az építőipari kiskereskedelemben. Az általunk megkérdezett szakemberek szerint az emberek most a drágább alapanyagokat is keresik. Fotó: Filep István

Támogatás felújításra – fellendülés az építőiparban

Megszépülő otthonok

| P. Horváth László | Városi hírek

Érezhető forgalomnövekedést hozott Sopronban is az otthonfelújítási program. Ennek keretében a gyermeket nevelő családok akár hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a kormánytól.

A gyermekeket nevelő családok idén január elseje és 2022. december 31. között az otthonuk felújítására vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe.

– A családom életében a lehető legjobbkor jött a kormány új otthonfelújítási programja – mondta a Soproni Témának Ocskai Bence. – A feleségem várandós, már csak a gyermekünk megszületése miatt is terveztük a hetven négyzetméteres lakásunk teljes átalakítást. Sok munka vár ránk, jelenleg az alapanyagokat szerezzük be, aztán pedig jöhetnek a kivitelezők. Szeretnénk minél jobban kihasználni ezt a lehetőséget, amelynek végeredményeként szebb és jobb lesz az otthonunk.

– Tavaly decemberben, illetve idén év elején inkább csak érdeklődtek a vásárlók, februárban azonban jelentősen megnőtt a forgalmunk – számolt be tapasztalatairól Sándor Éva, az egyik soproni építőanyag-kereskedéssel foglalkozó cég áruházvezetője. – Érezhető mindez abból is, hogy egyre többen kérnek tételes, áfás számlát. Egyes vevőink azt mondták: a programnak köszönhetően a trendibb, de drágább eszközöket, építőanyagokat is megvásárolhatják.

Az állami támogatás összege a lakás felújítására fordított költségek legfeljebb fele lehet, azonban nem haladhatja meg a hárommillió forintot. Fontos szabály, hogy a kincstár által kiutalt összegben a vállalkozási díj és az anyagköltség ötven–ötven százalékban oszlik meg. Azt, hogy mit is jelent mindez a mindennapokban, három példával mutatják be az államkincstár honlapján.

Az első esetben a felújítás teljes költsége hatmillió forint, ebből az anyagköltség 4,5, a munkadíj pedig 1,5 millió forint. Így a kifizethető támogatás eléri a maximumot, azaz a 3 millió forintot. Egy másik eshetőség szerint 5 millió forintot tesz ki a felújítás, ebből az építőanyagokra 4 milliót költöttünk, míg a munkadíj 1 millió forint volt. Az 50–50 százalékos szabály miatt a támogatás maximum 2 millió forint. A legrosszabbul példánk harmadik esetében járhatunk. A felújítási költség egymillió forint, amely megegyezik anyagköltséggel. Mivel az összes munkálatot saját magunk végeztük el, így a munkadíj nulla forint. Azaz így támogatást sem kaphatunk.

Érdemes tehát előzetesen érdeklődni a feltételekről. Hasznos információk érhetők el a www.allamkincstar.gov.hu internetes oldalon.

Kedvezményes Hitel is igényelhető

A kormány gondolt azokra a családokra is, ahol nem áll rendelkezésre egy összegben a hatmillió forint. A támogatást ugyanis utólag, a benyújtott számlák alapján fizeti ki az Államkincstár. Lehetőség van kedvezményes kamatozású hitel felvételére. A kölcsönt tízéves futamidőre folyósítják a pénzintézetek, így a szükséges elbírálást is ők végzik el.

Kapcsolódó cikkek

Haza, szeretet, hűség

Haza, szeretet, hűség

2021. 02. 24. | P. Horváth László

Egy egyetemi hallgató, Kovács Petra Bianka tervezte a népszavazás centenáriumi évének logóját, fő arculati elemeit. A grafikushallgató elmondta lapunknak, hogy mit is jelképeznek az egyes szimbólumok.