Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Meghatározó település
Az elmúlt években Sopron a térség, illetve a régió még inkább meghatározó települése lett Fotóillusztráció: Sopronmédia

Az élet több területén is régiós szerepe lett Sopronnak

Meghatározó település

| P. Horváth László | Városi hírek

Az elmúlt években Sopron a tágabb térség meghatározó városa lett. Itt van a szakképzés központja, innen irányítják a megyehatáron is átnyúló hulladékszállítást, az ivóvízellátást. A Fertő tavi fejlesztés pedig az ország legnagyobb turisztikai beruházása.

Sopron fejlődik – utakat újítanak fel, kerékpárutak épülnek, megszépült a belváros. Javában tart az uszoda kivitelezése, folyamatosan korszerűsítik a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat. Játszóterek épülnek, illetve új játékelemekkel bővülnek a már meglévők. Ha kicsit visszamegyünk az időben, láthatjuk, hogy az átalakított és felújított Várkerület igazi közösségi tere lett a városnak. A bekezdés első mondata igaz akkor is, ha a városhatáron túlra tekintünk.

Az elmúlt években Sopron a térség, illetve a régió még inkább meghatározó települése lett. Néhány példa, amelyben a városnak döntő szerepe lett.

A Soproni Szakképzési Centrum feladat- és hatásköre szeptember elejétől jelentősen kibővült: hozzá tartoznak már a csornai szakképző iskolák is. Így a soproni járás mellett már a Rábaköz szakképzésének, gyakorlati oktatásának megszervezése is a SSZC feladata lett.

A térségben a hulladék begyűjtését, elszállítását, feldolgozását is Sopronból irányítják. Az STKH Kapuvár mellett Vas megye egészében is jelen van. Ott, ahol megjelent, a színvonal emelkedését hozta magával.

A Soproni Vízmű Zrt. 50 településen szolgáltat, éves szinten 110 ezer embert lát el mindegy hétmillió köbméter vízzel. Emellett 40 településen végzi el a szennyvíz kezelését. A hulladékkezelés terén már szóba került Vas megye, a vízmű is kiterjesztette szolgáltatási körét a szomszédos megyére. Bük és térsége 2013 óta tartozik a céghez.

Sopron közigazgatási területén, a Fertő tavon zajlik az ország jelenleg legnagyobb turisztikai beruházása. A tervezett fejlesztések elkészülte után Sopron még inkább a hazai turizmus meghatározó központja lesz.

Kapcsolódó cikkek

Ünneplőben a város

Ünneplőben a város

2019. 12. 18. | Munkatársunktól

Közeledik karácsony, a kereszténység fontos ünnepe. Sopron utcái, terei már hetekkel ezelőtt ünneplőbe öltöztek, az adventi koszorún is hamarosan meggyújtják a negyedik gyertyát. A meghitt hangulat ilyenkor nemcsak az épületekbe, hanem az emberi lelkekbe is beköltözik.

 

A nyugalom éve

2019. 12. 18. | Horváth Ferenc jegyzete

„A karácsonyi ünnepkör a megbocsájtás és a megbékülés időszaka is. Ezekben a napokban emelkedjünk felül sérelmeinken, hagyjuk magunk mögött a békétlenséget, s ha sikerül, akkor óvjuk és őrizzük meg a következő évre is!”