Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Legendás fürdők
Fürdőzök a Pittner-strandon Forrás: Fortepan.hu

A Fertőn az első strandot Széchenyi István építtette

Legendás fürdők

| P. Horváth László | Városi hírek

A soproni polgárság kedvelt fürdő-, csónakázó-, vitorlázóhelye volt a Fertő tó. Az első strand 1839-ban nyílt Fertőbozon, majd 1920-ban Balf és Fertőrákos között, valamint néhány évre rá Fertőrákoson is nyílt hasonló hely.

Egykor pezsgő vízi élet folyt a Fertő tavon. Igaz, a szeszélyes vízállás nagyban befolyásolta, hogy hol és meddig működhetett egy-egy fürdőhely.

– A feljegyzések szerint Sopron térségében az első strandot Fertőbozon Széchenyi István kezdeményezésére 1839-ben nyitották meg – mondta lapunknak Németh László nyugalmazott vízügyi szakember, aki a tervek szerint a soproni TIT szabadegyetemén április 28-án tart a témáról előadást. – A hely a szárazság, illetve a Sopron vármegyétől érkezett büntetés miatt zárt be. A vármegye azt kifogásolta, hogy túl kevés ingyenes vízfelületet biztosítottak a rászorultaknak. A gróf vitatta a döntést, de nem szállt harcba. A strandot végül 1853-ban a fia, Széchenyi Béla nyitotta meg újból, de ekkor is csak rövid ideig működött.

A soproni polgárság azonban igényelte a Fertő tavi fürdő-, csónakázó-, vitorlázólehetőségeket. Így az 1920-as években az Unger–Pittner mérnökpáros elképzelései nyomán nyílt egy strand Balf és Fertőrákos között, mélyen bent a Fertő tóban, ez egy évtizednyi működés után zárt be. Az ingadozó vízállást úgy próbálták meg kiküszöbölni, hogy létrehoztak egy kilencven méterszer kilencven méter kerületű, két méter mély medencét, amelybe a vizet a tóból vezették be. A hely az egyik tervező után kapta a Pittner-fürdő nevet. A létesítmény ma fokozottan védett, a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén fekszik, horgásztóként üzemel.

A jelenlegi fertőrákosi strand közelében az 1930-as években kezdődött az építkezés: a soproni cserkészegyesületek tagjai alakították ki a fürdő- és a csónakázóhelyet. A vitorlásélet alapjait is ekkor tették le. A kormányzat támogatásának köszönhetően pedig a közelmúltban jelentős turisztikai fejlesztések kezdődtek el a Fertőrákosi-öbölben.

Fürdőházi csárda: Az 1880-as években Balf és Fertőrákos között, az úgynevezett fürdőházi tócsák mellett, a parton létesült egy csárda. A visszahúzódó víz miatt azonban a nyílt vizes területek mind megszűntek, egyre nagyobb részt foglalt el a nádas, így a csárda is bezárt. A Fényes Pincészettel szemben lévő romos épület maradványai viszont ma is láthatóak.

Kapcsolódó cikkek

Ünneplőben a város

Ünneplőben a város

2019. 12. 18. | Munkatársunktól

Közeledik karácsony, a kereszténység fontos ünnepe. Sopron utcái, terei már hetekkel ezelőtt ünneplőbe öltöztek, az adventi koszorún is hamarosan meggyújtják a negyedik gyertyát. A meghitt hangulat ilyenkor nemcsak az épületekbe, hanem az emberi lelkekbe is beköltözik.

 

A nyugalom éve

2019. 12. 18. | Horváth Ferenc jegyzete

„A karácsonyi ünnepkör a megbocsájtás és a megbékülés időszaka is. Ezekben a napokban emelkedjünk felül sérelmeinken, hagyjuk magunk mögött a békétlenséget, s ha sikerül, akkor óvjuk és őrizzük meg a következő évre is!”