Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Ismét a Nüansz a város bora
Bruckner Nándor 2015-ös évjáratú kékfrankosa nyert Fotó: Griechisch Tamás

Ismét a Nüansz a város bora

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Kiélezett versenyt hozott az idén már 16 alkalommal megrendezett városi megmérettetés, amelynek célja Sopron város 2018. évi kékfrankosának kiválasztása volt.

 A minden évben nagy érdeklődéssel várt eseményt ezúttal is a Gambrinus-házban rendezte meg a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a Soproni Borút Egyesület az önkormányzat támogatásával.

A versenyre 18 gazda 18 kékfrankossal nevezett. A szakmai zsűri 100 pontos rendszerben bírált, és az volt a feladata, hogy kiválassza a három legmagasabb minőségű bort, amelyek közül aztán – a hagyományoknak megfelelően – a társadalmi zsűri emeli ki a legjobbat. Ez volt az eredeti terv, de a szakmai zsűri végül négy tételt ajánlott a társadalmi zsűrinek, mert volt egy, amely a legmagasabb pontszámot érte el, három pedig azonos pontszámot kapott. Érdemes lejegyezni – hiszen mindegyik kiváló kékfrankos –, hogy az Iváncsics-pincészet, a Lövér-pince, a WineLife és Bruckner Nándor kékfrankosa volt a legjobb.

A társadalmi zsűri első körben – mint kiderült a helyezések összevetése során – nem tudott dönteni, mert két bor is azonos helyezést kapott, így aztán ezek visszakóstolására került sor. Végül idén is a tavalyi győztes, Bruckner Nándor nyert ugyanazzal a borával, vagyis a 2015-ös évjáratú kékfrankosával, amelyet Nüansz néven ismerhetnek a borkedvelők. A szoros versenyben a WineLife ugyancsak 2015-ös kékfrankosa került a második helyre.

Borturizmus

A versenyen részt vett dr. Simon István alpolgármester és Barcza Attila fejlesztési tanácsnok, aki köszöntőjében méltatta a soproni gazdák törekvéseit és kitért a borturizmus és a gasztronómia kapcsolatára, jelentőségére is.

Múlt heti számunkban a Kékfrankostörténet című írásunkhoz felhasznált fotó nem kékfrankos fürtöt ábrázolt. A véletlen képcseréért elnézést kérünk.

Kapcsolódó cikkek

Eredményes sportakadémia

2018. 12. 12.

Kiemelkedően eredményes évet zár a Növényi sportakadémia: négy világbajnoki, két Európa-bajnoki, valamint hét magyar bajnoki aranyérmet értek el a sportolóik.