A Hunyadi utcai házban, a Böröczki családban három lány nőtt fel, Ági, Kriszta és a húguk, Eszter, aki ma is Sopronban él. A lányok sorsa a szombathelyi főiskolán pecsételődött meg, amikor elnyertek egy kutatói ösztöndíjat, és mindketten a dél-németországi tübingeni egyetemre kerültek.

Ági itt ismerte meg a későbbi férjét, Wayne-t, aki amerikai diákként ugyanitt tanult. – Kezdetben sokat költöztünk: többek között San Diegóban, Berlinben, majd Los Angeles közelében laktunk, míg 2001-ben Wayne állása miatt Seattle-be kerültünk. Jelenleg is itt élünk, két fiunk van, András 16, Alex 14 éves. Én kizárólag magyarul beszélek velük, és igyekszem megszerettetni velük Magyarországot és a magyar kultúrát.

A járvány Ágiék életére is hatással van. – Szigorú intézkedéseket hoztak, hogy megfékezzék a járvány terjedését. Az iskolák, egyetemek már március eleje óta zárva vannak, és áttértek a digitális távoktatásra. Az élelmiszerboltokon és gyógyszertárakon kívül minden zárva van, az emberek csak a létfontosságú áruk beszerzése céljából vagy sportolás kedvéért hagyják el a lakóhelyüket. A környékünkön nagyon sokan sétálnak, futnak az utcákon és a közeli erdőben, de most az amerikaiakra jellemzőtől eltérően az idegenek nagy ívben kikerülik egymást, és ha lehet, átmennek a másik oldalra, bár közben barátságosan mosolyognak és integetnek. Aki csak teheti, így a férjem is, otthonról dolgozik. Én március elejéig egy fordítóirodánál voltam, de a járvány miatt minden alkalmazottat fizetés nélküli szabadságra küldtek. A gyerekek gond nélkül átálltak a digitális rendszerre.

A berlini magyar nagykövetség konzuli ügyintézőjeként Kriszta az első sorból értesül a járvány alakulásáról, illetve a Németországban rekedt magyarokkal kapcsolatos hírekről.

– Én bejárok dolgozni, csak az ügyfélfogadás szünetel – kezdte. – A mi életünk nem nagyon változott meg ebből a szempontból. A férjem, aki biológus, klinikai vizsgálati kutatóként korábban sokat utazott, most otthonról dolgozik. Itt is csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak vannak nyitva, minden szabadidős és kulturális intézmény bezárt. Mi egy huszonöt emeletes panel ötödik emeletén élünk, gyerekünk nincs. Minden nap elmegyünk egy hosszú sétára, ezzel pótoljuk a kimaradt mozgást. Bérletem volt egy múzeumba, sajnos oda sem mehetek.

A testvérek rendszeresen tartják egymással és az itthoniakkal is a kapcsolatot. Kriszta évente többször, Ági egy-kétévente jár haza Sopronba. Legutóbb karácsonykor találkoztak, a következő alkalom nyár elején lenne.

– Nagy reményünk, hogy nem kell elhalasztani az utazást – mondta Kriszta. – Május végén érkezne hozzám Ági Seattle-ből, s mennénk együtt haza Sopronba. Tudom, hogy az egész világot súlyosan érinti a járvány, mégis, a személyes életünkben óriási veszteség lenne, ha nem mehetnénk haza.

Mindketten nagyon szeretik a várost, Sopron számukra a soha ki nem téphető mély gyökereket, a családot, a régi barátokat jelenti, szép emlékeket, azt a szeretett helyet, ahová mindig jó hazatérni.