Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Főszerepben az ivóvíz
Óvodás és iskolás gyermekek látogattak a vízmű telephelyére Fotó: Leczovics Zsolt

Főszerepben az ivóvíz

| Munkatársunktól | Városi hírek

Idén is, csakúgy mint 1993 óta minden évben, a gyerekek, diákok előtt kitárult a Soproni Vízmű kapuja.

 Rádonyi László, a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy minden esztendőben népszerű a gyermekek körében a víz világnapi nyílt nap, amelyre idén közel kétezer óvodás, általános, illetve középiskolás látogatott el.


A vízmű munkatársai több állomáson érdekes programokkal várták a fiatalokat, ahol a vízkészlet megóvásának fontossága mellett bemutatták a lurkóknak a különböző munkafázisokat is. A gyerekek így laboratóriumi vizsgálatok mellett megismerkedhettek többek közt a csatornamosó autóval, a különböző szerelvényekkel, de lehetőségük nyílt a hatalmas munkagépek kipróbálására is.


A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.

Kapcsolódó cikkek

Eredményes sportakadémia

2018. 12. 12.

Kiemelkedően eredményes évet zár a Növényi sportakadémia: négy világbajnoki, két Európa-bajnoki, valamint hét magyar bajnoki aranyérmet értek el a sportolóik.