– Hogyan éli meg alelnök asszony ezt a szokatlan élethelyzetet? 

– Március eleje óta vagyunk a családommal, két tinédzser gyermekünkkel önkéntes elvonulásban soproni házunkban. Különböző számítógépes applikációk segítségével veszek részt az Európai Parlament munkájában. Nagyon fontos volt az azonnali digitális munkafeltételek megteremtése, mivel az EU parlamenti munkáját neten rögtön folytatni kellett. Ebben az időszakban mindössze háromszor hagytam el az otthonunkat: boltba és gyógyszertárba mentem. A férjem segítsége nélkül nem menne, hogy továbbra is ilyen aktívan végezzem a munkám.

– Mi a jelenlegi körülmények között a legnehezebb, illetve mindezek ellenére van-e pozitív hozadéka ennek a helyzetnek?

– A legnehezebb, hogy a rengeteg helyszínre eddig magam jutottam el, most a helyi vezetők beszámolóira hagyatkozom. Sok új szereplő lépett be a válságkezelés kapcsán, akikkel kapcsolatot kell tartani, így rengeteget telefonálunk, skype-olunk. Hetente ülésezem nemcsak a világ romavezetőinek a fórumával, hanem kisebb vezetői csoportokkal is. Indiával és Amerikával előfordul, hogy éjjel kell az időeltolódás miatt dolgoznunk, így tehát jelentősen meghosszabbodott a munkaidőm. Viszont nagyon jó, hogy együtt van a család hetekig, megszakítás nélkül, amire az elmúlt 15 évben nem volt példa. Élvezem a közös reggeliket és a vacsorákat, a minőségi közös időtöltést, előkerültek a régi fényképek, emlékek, játékok, a közös főzésre, kertészkedésre és takarításra is van idő, a közös tanulásról nem is beszélve. Édesanyámékat, anyósomékat, keresztapámat féltem a családból a legjobban, őket igyekszünk minden érintkezéstől mentesíteni.

– Ha van egy kis szabad ideje, akkor mi jelenti az igazi kikapcsolódást?

– Örömmel kertészkedek, üvegházamban eddig csak paradicsom nőtt, most nagyon sok palántát szeretnék felnevelni és kiültetni. A fűszer- és gyógynövényeimmel idén van először időm érdemben foglalkozni. Tanulok kosarazni a fiammal, és szeretném mindkettőjüket felkészíteni az angol nyelvvizsgára, de előszedtem az elmúlt 10 évben megvett, de el nem olvasott szépirodalmi könyveimet is, és édesapámmal szeretnénk skype-on a házi zenekarunkat is „fényesíteni”.

– Mennyire meghatározó a pályáján a „soproniság”?

– Nagyon. Ahogy mindenki tudja a parlamentben rólam, hogy magyar vagyok, azt is, hogy a leghűségesebb város, a páneurópai piknik helyszíne, Európa kapuja az én városom. Minden évben van soproni rendezvényem, és látogatócsoportom is jön Brüsszelbe a környékről. A VOLT Fesztiválra vagy a páneurópai piknikre rengeteg parlamenti ember jár vissza évek óta. Hároméves koromtól élek itt, anyai nagyszüleimnek rengeteget köszönhettem, hisz az ő szemüvegükön keresztül láthattam ezt a csodás várost, aminek mind a ketten szerelmesei voltak. A gyökereim itt vannak. Érzem, hogy a soproni poncichterek munkamorálja, a hűség városa lakóinak lokálpatriotizmusa, történelme és szabadságvágya, a város helyi etnikai és kulturális sokszínűsége, a szolidaritás, a soproni összetartás mind hatott rám. Megtiszteltetés, hogy a soproniak képviselője is lehetek egyben. A vasárnapi lövéreki séták, a régi cukrászdák hangulata zeneiskolai vizsga után, a rendszerváltás gimnazistaként megélt izgalmas, de vidám évei, a húgom és édesapám koncertjei, az öcsém focimeccsei, a kispályás foci, a VOLT Fesztivál vagy a nyári esti uszoda, a Fertő tó hangulata 40 éve erőt ad, bármerre is járok a világban. Soprontól elszakadva a honvágy fájdalma, Bécsben leszállva a repülőről pedig már a hazatérés boldogsága a mai napig is minden alkalommal könnyeket csal a szemembe.