Dualone a SopronFesten
2024. 05. 08. | Kóczán BálintAz idei SopronFesten is fellép a Dualone, méghozzá nem is akármilyen színpadon. A soproni formáció hamarosan stúdióba vonul, hogy felvegye első kislem...
Sokak megdöbbenésére tavaly jelentette be Avicii, hogy visszavonul. A fiatal lemezlovas azonban új impulzusokkal gazdagodott és jó hírrel szolgált a rajongóknak.
Mint ismert, nyolc év intenzív turnézás után Tim Bergling, ismertebb nevén Avicii tavaly jelentette be, hogy visszavonul a koncertezéstől. A rajongók úgy gondolták, végleg elhagyja a zeneipart, ám szerencsére nem így történt.
Miután Tim a legközelebbi barátaival és alkotótársaival beutazta az Államokat, az ott ért impulzusok hatására visszatalált legnagyobb szenvedélyéhez: a zeneszerzéshez.
Az újdonsült szerelem első „terméke” a Sandro Cavazzával közösen írt Without You, amely a szabadság és az újjászületés érzését örökíti meg. Majd érkezett egy EP hat dallal. Az albumon nem kisebb előadók dolgoznak, mint Rita Ora, AlunaGeorge, Billy Raffoul vagy Vargas & Lagola.
A többszörös Grammy-díjas zenei producer és DJ a 2011-ben megjelent Le7els című számával robbant be a köztudatba. A dal többek közt az USA-ban és az Egyesült Királyságban is első helyen végzett a toplistákon, valamint több mint 200 millióan streamelték Spotify-on.
A legnagyobb sikert True című albuma hozta meg Avicii számára, amely hazánkban is platinalemez lett. Ez tartalmazza a többszörös platinaminősítést megszerző Wake Me Up-ot, amely 81 országban vezette a toplistákat.
Az idei SopronFesten is fellép a Dualone, méghozzá nem is akármilyen színpadon. A soproni formáció hamarosan stúdióba vonul, hogy felvegye első kislem...
Idén annyira változatos a fürdőruhadivat, hogy nehéz lesz olyan szettet összeállítanunk, amivel nagyon mellélőhetnénk. Az alapszabály: rejtsük el a ta...