Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Sikeres sportévet zárt városunk

Sikeres sportévet zárt városunk

| Munkatársunktól | Sport

– Sopron idén is bizonyította, hogy méltó a Nemzet Sportvárosa címre – mondta Csiszár Szabolcs. A városi sportfelügyelő szerint a kiemelkedő egyéni és csapatsikerek mellett a sportesemények rendezésében és a létesítmények fejlesztésében is kiváló évet zárt Sopron.

Városunkban idén is rendkívül szerteágazó és sokrétű sportélet zajlott. A hagyományos rendezvények mellett idén olyan újdonságok is színesítették a sportprogramokat, mint például a Sportolj Sopron! sportágválasztó rendezvény. A célja – sok más programmal együtt – az volt, hogy minél több fiatalt és felnőttet nyerjenek meg a sport ügyének.


– Rengeteg serleggel készülünk a jövő évi sportgálára, ez pedig azt jelenti, hogy idén is sok-sok utánpótlás és felnőttkorú sportoló ért el komoly sikereket – kezdte az összegzést a városi sportfelügyelő. – A hagyományos és az egészen különleges sportágak gyakorlására is van lehetőség a városban, ehhez idén is próbáltunk minden támogatást megadni. A célunk 2017-ben is az volt, hogy minél több soproni fiatalt és felnőttet vonjunk be a gazdag városi sportéletbe. Ebben segítségünkre volt, hogy olyan elismert egyéni és klubsikereink voltak, mint Babos Timi vb-elsősége vagy a Sopron Basket bajnoki és ku­pa­aranya.


Csiszár Szabolcs szerint fontos, hogy rengeteg kisebb és nagyobb sporteseményt, többek között U18-as kosárlabda Európa-bajnokságot rendeztek idén sikeresen városunkban. Emellett kiemelt volt a sportlétesítmények fejlesztése.


– Csak néhány példa erre a papréti sportközpont megújítása, új műfüves focipálya kialakítása a tóparton, a Vasas-pályán pedig nagyszabású létesítményfejlesztés indult el idén. Mindezeknek köszönhetően kimondottan sikeres sportévet zártunk – tette hozzá Csiszár Szabolcs.

Kapcsolódó cikkek

SFAC-vereség

2018. 05. 30. | Munkatársunktól

A megyei labdarúgó bajnokság első osztályának legutóbbi fordulójában a Ménfőcsanak otthonában szenvedett 6–0-s vereséget a SFAC. Ezt megelőzően pedig a hazai mérkőzésen Sopronban tudott 2–3-ra győzni a Nyúl együttese.

 

SKC: hullámzó volt a szezon

2018. 05. 30. | Rázó László

Nem sikerült stabilizálni a csapat játékát, hullámzó volt a teljesítmény, és gyengén dobtak a játékosok kintről – Sabáli Balázs vezetőedző szerint ezek voltak a fő okai az SKC idei gyenge szereplésének.