Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Pihenéssel töltődik
Babos Tímea aktívan pihen, igyekszik feltöltődni a versenymentes időszakban

Babos Tímea aktív a versenymentes napokban is

Pihenéssel töltődik

| Rázó László | Sport

A többi sportághoz hasonlóan a teniszben is tart még a holtszezon, hiszen hosszú hetek óta nem rendeztek versenyeket. A világklasszis soproni teniszező, Babos Tímea lapunknak elárulta: aktívan, de sok pihenéssel próbál feltöltődni ebben az időszakban.

– Hogy tartod edzésben, formában magad a versenymentes időszakban?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tenisszel… Kevesebb, mint egy tucatszor léptem pályára, inkább kondizom, futok, jógázom, lépcsőzöm. Az igazság az, hogy annyira bizonytalan még a szezon jövője, hogy ha edzenék, sem tudnám, mire készülök. Így azért nehéz versenymotivációt találni.

– Mennyit tartózkodsz ezekben a hetekben Sopronban?

– Továbbra is kétlaki vagyok, így pár napot Pesten, a lakásomban vagyok, aztán pár napot Sopronban töltök.

– Hogy viseled ezt a furcsa állapotot: nem vagy sérült, mégsem tudsz meccseket játszani.

– Ez a helyzet más, mint egy sérülés, hiszen most a többiek sem versenyeznek, hanem ugyanazt csinálják, mint én. Nem sok teniszező fogott ütőt a kezébe az utóbbi hetekben, mindenki próbál kicsit pihenni. A szezonunk hosszú, rengeteget utazunk, sokszor kontinenseket ugrunk át, más-más időzónához és klímához kell hozzászoknunk egy-két nap alatt, így ez a nem várt pihenő sokunknak jól jön. Élvezem, hogy főzhetek, a saját ágyamban aludhatok, közben pedig egy rövidebb lakberendező kurzust is elkezdtem, valamint bokszolok. A sportolás sem marad el, minden nap jó pár órát edzem, csak épp nem teniszt.

– Mivel töltöd a plusz szabadidődet?

– Jókat alszom, hétvégén sokáig ágyban maradok és retró filmeket, sőt, olykor rajzfilmeket is nézek. Recepteket keresek, főzök, takarítok, egyszóval mindent, ami másnak normális, nekem ez most a mindennapok luxusa.

Kapcsolódó cikkek

Pro Urbe díjas Török Zoltán

Pro Urbe díjas Török Zoltán

2019. 12. 18. | Rázó László

A soproni női kosárlabdázás és ­Török Zoltán neve az elmúlt két és fél évtizedben szinte összeforrt. Bajnoki és kupagyőzelmek sora, Ronchetti Kupa elsőség, soproni rendezésű ­Final Four, Euroliga-döntő – nehéz lenne felsorolni a klub eredményeit.

Nem csupán futó barátság

Nem csupán futó barátság

2019. 12. 18. | Huszár Judit

A közös sport, a közös élmények, szenvedések összekötnek, barátságokat, szövetségeket szülnek. Megtapasztalják ezt nemcsak azok, akik valamilyen csapatsportot űznek, hanem a futók is.