Licista robotikaszakkör
2026. 02. 04. | Madarász RékaÓriási lelkesedéssel vesznek részt a Berzsenyi Líceum diákjai a Soprobotics Műhely foglalkozásain, ahol robotikával, programozással, űrkutatással fogl...
A Kórus Spontánusz számára különösen fontos az adventi időszak, hiszen az énekkar 22 évvel ezelőtt éppen azzal a céllal alakult meg, hogy a karácsony közeledtével utcai énekléssel örvendeztesse meg a járókelőket. Idén is különleges koncerttel készül.
A soproni kórus ezúttal az idén 85 éves, többszörös díjnyertes, váci Vox Humana Énekkarral közösen ad adventi hangversenyeket, Sopronban december 9-én, szombaton 18 órától a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán, egy héttel később pedig Vácott. Soós Tamás kórustitkár így fogalmazott: „Az ünnepváró hangversenyek a megpihenést és a lelki feltöltődést nyújtják a karácsony előtti rohanásban.”.
Ahogy a Kórus Spontánusz Sopron zenei életének meghatározó együttese, úgy az 1938-ban alakult Vox Humana Énekkar is fogalommá vált Vác város zenei életében, az egyik legrégibb, legpatinásabb vegyes karnak számít a magyarországi kórusmozgalomban. Az énekkar az elmúlt évtizedekben Európa szinte valamennyi országában koncertezett, és számos hazai, illetve külföldi versenyen aratott nagy sikert.

– Nagy öröm számunkra, hogy egy igazán nagy múltú és máig nagyon aktív énekkar, a Vox Humana lesz a vendégünk a hagyományos ünnepváró koncertünkön – mondta Kocsis-Holper Zoltán, Artisjus- és KÓTA-díjas karnagy, a Kórus Spontánusz alapító–karvezetője. – Adventi hangulat, gyönyörű kórusmuzsika és együtt lélegző közösségek várják az érdeklődőket fellépésünkön.
A soproni vegyeskar az elmúlt 22 évben nagy utat járt be, ám ami a több mint két évtized alatt sem változott, az a sokszínű repertoár és a magas színvonalú előadásmód. Az énekkar a reneszánsztól a kortárs zenéig számos korstílusban otthonosan mozog. Ebből a sokszínűségből nyújt ízelítőt a soproni koncert, amelyen a közönség számára már ismert darabok mellett olyan művek is hallhatók majd, amelyeket csak ritkán énekelnek a város kórusai.
Óriási lelkesedéssel vesznek részt a Berzsenyi Líceum diákjai a Soprobotics Műhely foglalkozásain, ahol robotikával, programozással, űrkutatással fogl...
Városunk idén is Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjjal támogatja a felsőoktatásban tanuló soproni fiatalokat. A nyolc díjazott egyike Magyar Kata,...