Huszonöt éve szentelték fel a soproni kórház területén álló kórházkápolnát – azóta használják békés együttműködésben a ka­­tolikusok és havi egy alkalommal az evangélikusok.

A II. világháború végéig a mai műtéti blokk helyén álló egyemeletes épületben laktak a nővérek, az ő kápolnájukat használhatták a betegek is. A rendszerváltás után dr. Rácz Attila kórházigazgató kezdeményezte, hogy új istentiszteleti helyet építsenek a kórház területén, alapítványt is létrehozott az anyagi háttér biztosítására. Bárány András soproni tervezőmérnök készítette el a kápolna rajzait és felügyelte az építkezést: az alapkövet 1990. június 22-én tették le dr. Baranyai Tibor igazgatósága alatt. A kápolnát 1992. június 14-én szentelte fel dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök, Szebik Imre evangélikus püspök és dr. Márkus Mihály református püspök.

A kápolna eredeti oltárképe Szász Endre festőművész alkotása, ez jelenleg a pszichiátriai osztály előterét díszíti. Helyére Simon András képzőművész üvegképe került – ő készítette el a két oldalablakot is, melyen az irgalmas szamaritánus és ké­­telkedő Tamás története elevenedett meg. – A rózsát adó kéz eredetileg Szent Erzsébeté, de itt minden segítő kezet szimbolizál, a rózsa az adott segítség, a galamb pedig a vigasztaló Szentlélek ábrázolása – mondta el Horváth László kórházlelkész. – A szobrok és a fafaragványok a hívek adományából készültek el. A feltámadt Krisztus, a függőkereszt, a Mózeshez kapcsolódó égő csipkebokrot ábrázoló örökmécses, a díszes Biblia-tartó és a gyertyatartó szederfából készült. Nemcsak a betegek, de családok, idősek is jönnek ide szentmisére, hiszen itt minden kötetlenebb, ki lehet menni, mozogni lehet a szertartás alatt.

Az eredeti tervek szerint a ká­­polnát folyosóval kötötték volna a belgyógyászathoz, itt lett volna a sekrestye és a harangláb. A ká­­polna tetőzete duplahéjú, rejtett szellőzőkkel ellátva, de ez a megoldás mára idejét múlt, esőzésekkor beázik, kívül pedig egy helyen a párkány is leszakadt. Szükségessé vált a tetőzet korszerűsítése, valamint a bejárati ajtót is ki kellene cserélni.

– A betegek, a haldoklók sok mindenre megtanítottak a több mint 25 év alatt, elsősorban a vi­­gasztalásra – tette hozzá Horváth László –, a valláspatológiai és hospice képzések, a szakirodalom egy vékony alap, a tapasztalat és a beleérzés nélkülözhetetlen. Munkakapcsolatom kiváló a kórházi személyzettel: minden osztályon természetes a jelenlétem, a gyóntatás, áldoztatás, sőt a betegek kísérése, „utógondozása”. Egyes kórházi osztályokon misézhetek, ami után spontán „hittanórás” beszélgetésen folytatódik a szentmise.