Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Szépül a gótika csodája
A Szent Mihály-templom országosan is jelentős műemléknek számít Fotó: Griechisch Tamás

Ősszel szentelhetik újjá a Szent Mihály-templomot

Szépül a gótika csodája

| P. Horváth László | Panoráma

Várhatóan októberben szentelik újjá a Modern Városok Program részeként kívül-belül teljesen megújuló Szent Mihály-templomot és a sekrestyés házat – mindezt az elmúlt héten tartott sajtóbejáráson ismertették.

A Szent Mihály-templom múlt heti sajtóbejárásán részt vett dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő, dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármester, valamint Horváth Imre városplébános. 

– A jelenlegi állapot szerint minden adott, hogy októberben megtörténhessen az újjászentelés – mondta dr. Farkas Ciprián. – A kivitelezés mintegy kétmilliárd forintos költségét a kormány biztosítja. Hálásak vagyunk ezért, hiszen a Modern Városok Programban megvalósuló beruházás során a templom teljes körű renoválása mellett a sekrestyés háznál egy fogadóközpont is létesül. Így tovább bővül városunk turisztikai attrakciója.

Horváth Imre városplébános kiemelte: jó ütemben halad a felújítás, így ősszel a győri megyéspüspök elvégezheti az ismét a régi pompájában tündöklő templom újjászentelést. – A beruházás végeztével a hívők ismét méltó helyen találkozhatnak Istennel. A turisták pedig megtekinthetik a gótika egyik fontos épített örökségét. A Szent Mihály-templom országosan is jelentős műemléknek számít – tette hozzá.

A bejáráson elhangzott, a templom belső tereiben a falak festése, renoválása, a díszítőelemek színezése történik. A szószék és az oltár faszerkezete elkészült. Az orgonát a felújítás végén szerelik be, a padokat is ekkor teszik majd a helyükre.

A belső kivitelezéssel párhuzamosan folynak a kinti munkák: festik a falakat, illetve elvégzik a kőrestaurálást, valamint felszerelik a templom megvilágítását adó lámpákat is. Az udvar rendezése is folyamatos, a sekrestyés ház tetőszerkezete pedig csaknem elkészült.

Kapcsolódó cikkek

Sopron neve jól cseng

Sopron neve jól cseng

2019. 12. 18. | P. Horváth László

Sopronnak is fel kell készülnie a turizmusban zajló változásokra: az emberek ma már élményekre vágynak, szeretnének mindent egy helyen megkapni. A város és térsége adottságai jók, ezeket kell kihasználni.

Petárdázni tilos!

Petárdázni tilos!

2019. 12. 18. | Cziráki Viktória

December 31. közeledtével megnő az érdeklődés a tűzijátékok iránt, és elkezdődik a tanakodás, hogy milyen fény- és hangjátékkal kellene feldobni a bulit. A petárdázás továbbra is tilos.