Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Széchenyi, a reálgimnázium

Széchenyi, a reálgimnázium

| Bertha Ágnes | Panoráma

Sopron iskolaváros: az alapfoktól a felsőoktatásig minden intézménytípus széles palettán képviselteti magát. Sorozatunkban a város iskoláit mutatjuk be, történelmüket, jelenüket és terveiket, valamint a diákok azt is megosztják az olvasókkal, miért is jó az adott intézménybe járni.

168. tanévét kezdte szeptemberben a Széchenyi István Gimnázium, a város klasszikus reálgimnáziuma. Jelenleg háromféle képzési formában tanulhatnak itt a diákok: a hat évfolyamos osztályokban a természettudományos vagy a nyelvi–humán irányultság választható. Az öt évfolyamos képzés az angol nyelvi előkészítő osztály, a négy évfolyamosban a „C” osztály természettudományos tagozatú, a „D”-ben pedig emelt óraszámban tanulják a diákok a nyelvet, emellett erősek a humán tárgyak is.

Farkas Gábor igazgató
– 2018 januárjától több nyertes pályázati projekt megvalósítása kezdődhet el az iskolában – mondta el Farkas Gábor igazgató. Ebben nagy segítséget nyújtott a Soproni Tankerületi Központ. Az egyik projektben 74 millió forintot nyertek az informális és nem informális tanulási lehetőségek kialakítására és fejlesztésére. Ennek keretében újul meg a Széchenyi Médiakör, az iskolában folyó lelki egészségvédelem a mediáció, a komplex művészetterápia és a playback egészségműhely középpontba állításával. Az innovációs műhelyek közül a Felfedező klub, a biológia, a történelem és az élménypedagógiai szakkört is fejlesztik. A pályázat keretében a pedagógusok is szakmai képzéseken vehetnek részt.

A másik projektben a gimnázium három általános iskolával közösen – mintegy 110 millió forint értékben – a digitális pedagógiai módszertanok megújítására pályázott és nyert. Ebben a programban kitüntetett szerepet kap a matematika tantárgy módszertani gazdagítása. Ezeken kívül jövőre kiépítik az iskolában a teljes wifi-hálózatot, a pedagógusok laptopokat kapnak. Tovább folytatódik a pinceklub, illetve a tornaterem felújítása: a következő lépésben – a Kozmutza-iskola felőli rész után – az udvar felőli üvegfalat teszik rendbe.

A gimnázium épülete 1857-ben nyitotta meg kapuit katolikus alreáliskolaként, majd 1868-tól, az evangélikus alreállal egyesülve felekezet nélküli főreáliskolává vált. A trianoni béke hatására az iskola teljes felszerelését Győrbe szállították, de annak ellenére, hogy a népszavazás eredményeként Sopron megmaradt magyarnak, a felszereléseket mindmáig nem szolgáltatták vissza teljesen. 1922-ben vette fel az iskola Széchenyi István nevét, 1930-ban reálgimnázium, öt évre rá gimnázium lett. Az II. világháború alatt hadikórházként használták, de a háború után ismét beindult az oktatás. 1990-ig többször jelleget váltott: volt fiúgimnázium, postaforgalmi szakközépiskola is, akkor azonban négy- és hatosztályos gimnáziummá vált.

Czíner István 12.c


Hatosztályos képzésben kezdtem itt, a Széchenyiben, aztán a testvéremmel együtt német nyelvterületen, Ausztriában folytattuk tanulmányainkat. Másfél év múlva jöttünk vissza, és hihetetlen jó érzéssel töltött el, amikor újra beléptem a Széchenyi kapuján: sokkal barátibb a légkör, emberibb, kevesebb az ellenségeskedés. Nagyon tetszik az az új kezdeményezés, hogy az idei eskütételen a 12. évfolyamosok közül is sokan részt vettünk: a ceremónia után beszéltünk Széchenyiről, az iskoláról, a hagyományainkról. „Kicsik” és „nagyok” együtt ünnepeltünk...

Kapcsolódó cikkek

A legfontosabb a bizalom!

A legfontosabb a bizalom!

2024. 09. 25. | Huszár Judit

Mi az a digitális írástudás, és mire jó a mesterséges intelligencia? Mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja a gyermekét a világhálón? Hogyan ismer...