Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Sürgősségi ellátás: emberségből jeles

| Cziráki Viktória | Panoráma

Szakmailag és emberileg is maximálisan helytállnak a Soproni Gyógyközpont sürgősségi osztályának (SBO) munkatársai.

Egy betegük lapunk segítségével mond köszönetet az orvosoknak és ápolóknak. Emberségből nap mint nap jelesre vizsgáznak és mindent megtesznek a betegek gyógyulásáért a soproni kórház SBOján. Holper Attila egy újra és újra makacsul visszatérő nehézlégzéses roham miatt többször is „vendégeskedett” a sürgősségi osztályon, és – mint mondja – mindannyiszor jó emlékekkel távozott.

– A rossz tapasztalatok szinte azonnal nyilvánosságot kapnak, miközben megfeledkezünk azokról, akik minden nehézség ellenére szívvel-lélekkel végzik a munkájukat az egészségügyben – mondta Holper Attila. – Az elmúlt évben négyszer kerültem be a sürgősségi osztályra fulladás miatt, és az ott töltött idő alatt szemtanúja voltam annak, hogy milyen megfeszített munkával végzik a hivatásukat az ott dolgozók. Bele sem gondolunk, hogy a műszakban lévő nővérek és orvosok nem ülhetnek le meginni egy kávét sem, hiszen szinte folyamatosan érkeznek betegek, akiket perceken belül meg kell vizsgálni, el kell látni. A tapasztalatom szerint az SBO dolgozói maximálisan helytállnak, nemcsak szakmailag, de emberileg is.

 – Benntartózkodásom idején öntudatlan, magatehetetlen, idős betegeket is hoztak be, és hozzájuk ugyanolyan emberségesen, tisztelettel szóltak nemcsak az ápolónők, de az orvosok is. Úgy érzem, – nemcsak magam, de betegtársaim nevében – az alázattal végzett munkáért hálával tartozunk a gyógyító személyzetnek – zárta Holper Attila.

Kapcsolódó cikkek

Egyszerre ismerős és új arc

Egyszerre ismerős és új arc

2026. 06. 24. | Köves Andrea

Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....

Műszeres favizsgálat

Műszeres favizsgálat

2026. 06. 24.

Közel 250 fa műszeres vizsgálatát végzi el a napokban a Soproni Városüzemeltetési Kft. zöldterület-gazdálkodási divíziója – tette közzé Facebook-oldal...