Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Mert van segítség…
Kovács László Fotó: Németh Péter

Mert van segítség…

| Huszár Judit | Panoráma

Összeveszések és piszkálódás a nagyszünetben, lökdösődés a folyosón – biztosan mindenkinek eszébe jutnak ilyen képek az iskolából.

A baj akkor kezdődik, ha a lökdösődéből elesés és sérülés, a piszkálódásból pedig rágalmazás lesz. 

A hetedik–nyolcadik osztályban már megjelenik és az egyenruhások tapasztalatai szerint a kilencedik évfolyamban csúcsosodik az iskolai erőszak. – Azért ilyenkor, mert az új közösségek még nincsenek összeszokva, az erőviszonyok rendeződnek – mondta Kovács László rendőr alezredes, bűnmegelőzési tanácsadó. – Mindig is létezett a probléma, de az utóbbi években megváltoztak a hangsúlyok, egyre gyakrabban előfordul, hogy az interneten, a közösségi oldalakon nyer teret a zaklatás. Általában arról van szó, hogy a fiatalok rossz színben tüntetik fel a másikat, fals információkat osztanak meg róla, ezzel pedig komoly lelki sérüléseket okoznak.

Az iskolai bántalmazásnak elsősorban a szerényebb, csendesebb, visszahúzódóbb gyerekek az áldozatai. A szülőknek intő jel lehet, ha egy fiatal hirtelen bezárkózik, nem akar beszélni az iskoláról, gyakran lesz beteg, vagy eltitkol dolgokat. Ilyenkor a szakember szerint nem árt megkeresni az osztályfőnököt, és érdeklődni a benti helyzetről.

– Fontos hangsúlyozni, hogy van segítség – tette hozzá Kovács László. – Kollégáimmal folyamatosan kapcsolatban vagyunk a soproni általános és középiskolákkal, rendszeresen tartunk bűnmegelőzési előadásokat, sokszor engem is megkeresnek személyesen a diákok vagy a szülők. A gyerekek általában nem tudják, pedig az is lényeges, hogy a BTK szerint a 14–18 éves korosztály már büntethető, így ha egy iskolai konfliktus elfajul és tettlegesség lesz a vége, akkor annak következményei lesznek.

A bűnmegelőzési tanácsadó rendszeresen részt vesz az iskolai fegyelmi tárgyalásokon, amelyeknek szintén súlyos következményei (például kizárás) lehetnek. Sokan csak ilyenkor eszmélnek rá arra, hogy amit tettek, az már nem az iskolai csíny kategória... 

Kapcsolódó cikkek

Petárdázni tilos!

Petárdázni tilos!

2019. 12. 18. | Cziráki Viktória

December 31. közeledtével megnő az érdeklődés a tűzijátékok iránt, és elkezdődik a tanakodás, hogy milyen fény- és hangjátékkal kellene feldobni a bulit. A petárdázás továbbra is tilos.

Sopron neve jól cseng

Sopron neve jól cseng

2019. 12. 18. | P. Horváth László

Sopronnak is fel kell készülnie a turizmusban zajló változásokra: az emberek ma már élményekre vágynak, szeretnének mindent egy helyen megkapni. A város és térsége adottságai jók, ezeket kell kihasználni.