„Szemtanú természetesen már nincs, a Fürst családot 1946-ban kitelepítették, a tragédiát követően pedig a faluban mindenki jobbnak látta hallgatni az esetről.” – írtuk, de tévedtünk. Csörgött szerkesztőségünk telefonja, Major Zoltán, egykori bánfalvi lakos hívott bennünket, hogy ő bizony szemtanúja volt az akkoriban az egész falut megrázó esetnek. 

– Mi a Várhegy utca – mert akkoriban ez volt a mai Várhely utcának a neve – 13. szám alatt laktunk, a második szomszédunk volt a Fürst család – mesélte a tragikus esemény színhelyén Major Zoltán nyugdíjas közgazdász. – Jól emlékszem arra a meleg, békésnek tűnő augusztusi napra, amikor egy puskalövést hallottam. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy Frieda szaladt a házunk felé, majd néhány lépés után két kezével a hasához kapott és összerogyott, tőlünk mintegy 30–40 méterre. Kissé távolabb, úgy 80–90 méterre láttam, hogy egy fiatal szovjet katona a puskáját tette a vállára, majd megfordult, s mint aki „jól végezte dolgát”, a Várhegy utca utolsó háza mögött eltűnt. ­Friedát lovas szekérrel még bevitték a kórházba, de az életét már nem tudták megmenteni. Egyidősek voltunk, egyikünk sem volt még 17...