Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Emlékezés a vértanúkra
A Szent Orsolya Gimnázium X. osztályos diákjai adtak műsort a megemlékezésen Fotó: Griechisch Tamás

2001-ben nyilvánították nemzeti gyásznappá október 6-át

Emlékezés a vértanúkra

| Munkatársunktól | Panoráma

Az evangélikus temető előtti parkban emlékeztek meg az aradi vértanúkról múlt héten. Az Orsolya-iskola diákjainak műsora után Sopron nevében dr. Simon István alpolgármester, valamint dr. Farkas Ciprián önkormányzati képviselő, fejlesztési tanácsnok koszorúzott.

A pénteki megemlékezésen a Himnusz után a Szent Orsolya Gimnázium X. osztályos tanulói léptek a színpadra. Felidézték a 170 évvel ezelőtt történteket, a forradalom utáni eseményeket. A felkészítő tanár Varga Viktor volt.

Sopron nevében dr. Simon István alpolgármester, valamint dr. Farkas Ciprián önkormányzati képviselő, fejlesztési tanácsnok koszorúzott. A megemlékezés virágait elhelyezte Tóth Éva, valamint Mágel Ágost önkormányzati képviselő is. Őket a város oktatási és kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek képviselői, magánszemélyek, valamint diákok követték, végül pedig mécsest gyújtottak a vértanúk emlékműve előtt.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezünk. 1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon még további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát, 1849. október 25-én ­Kazinczy Lajos honvéd ezredest és 1850. február 19-én Ludwik Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. ­Lenkey Lajos honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg.

A tizenhárom vértanú: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Másoknak világítanak

Másoknak világítanak

2018. 12. 19. | Madarász Réka

Rácz Tamás és felesége, Krisztina gyengén látók, így az ünnep fényeiből keveset tapasztalnak. A család mégis ugyanolyan örömmel és lelkesedéssel készül a karácsonyra, mint bárki más.