Biztonságban 24 órán keresztül
2024. 04. 24. | Munkatársunktól– Nekünk fontos az önök biztonsága. A városban mindent megteszünk az idősekért, hiszen nélkülük sehol sem lenne az ország – mondta dr. Farkas Ciprián...
A tavalyi elismerés után 2019-ben ismét a Soproni Rendőrkapitányság lett az év rendőrkapitánysága a megyében, ezen kívül két soproni rendőr is az év szakembere kitüntetést kapott.
A rendőrség napja alkalmából Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány elismeréseket adott át. Az ünnepi állománygyűlés keretében a 2018-as év után idén újra a Soproni Rendőrkapitányságot tüntették ki a megye legjobb kapitánysága címmel. A díjhoz tartozó vándorserleget 2017 óta ítélik oda a legjobb munkát végző kapitányságnak. – Objektív és szubjektív szempontokat egyaránt mérlegeltek az év rendőrkapitánysága cím odaítélése során – mondta Szabó Jenő, a soproni kapitányság vezetője. – A döntés során figyelembe vették, hogy a kitűzött célokat és a meghatározott feladatokat mennyire tudtuk végrehajtani, milyenek a felderítési tendenciáink, mennyire egyenletes a szakmai teljesítményünk, illetve milyen az állomány erkölcsi–fegyelmi helyzete. Ezen kívül az állampolgári elégedettség és a polgármesterek visszajelzései is szerepet kaptak.
Az állománygyűlésen nemcsak a kapitányságokat, de a kiemelkedő munkát végző rendőröket is díjazták. Az év bűnügyi szakemberévé dr. Nagy István alezredest, a Soproni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának alosztályvezetőjét, az év rendészeti szakemberévé Sándor Attila rendőr törzszászlóst, a Soproni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrparancsnokát választották. A személyi kitüntetések odaítélésénél nemcsak az elméleti szaktudás, de a fizikai állóképesség és a lőgyakorlatok során bizonyított szakértelem is számított.
Vagyonvédelmi konferenciát rendeztek a Liszt-központban. A résztvevőket Szabó Jenő rendőr ezredes, Sopron rendőrkapitánya és rendőrségi főtanácsos köszöntötte. A szakértő a vagyon- és személyvédelem fejlődéséről tartott előadást. A rendezvényen a világ és Európa aktuális biztonsági kockázatairól Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő beszélt.
– Nekünk fontos az önök biztonsága. A városban mindent megteszünk az idősekért, hiszen nélkülük sehol sem lenne az ország – mondta dr. Farkas Ciprián...
Összesen húsz műhelyből csaknem 300 fiatal érkezett a XXI. soproni regionális szóló néptáncvetélkedőre.