Újra Virágos Sopronért
2024. 05. 08. | Köves AndreaKözel két évtizede indult útjára az Egészséges, emberibb környezetért, a Virágos Sopronért előadássorozat, amelynek májusi rendezvényét a Ligneum láto...
A Sopron Holding egyik meghatározó feladata a közterek, parkok virágosítása. Erre minden évben kétszer kerül sor: tavasszal és ősszel.
A szép, néhol a nyarat idéző időjárást kihasználva javában dolgoznak a Sopron Holding munkatársai városunk közterein, a parkokban, a körforgalmakban. Megtudtuk, mostanság az ágyásokba árvácskák, tulipán- és nárciszhagymák kerülnek, utóbbiak tavasszal nyílnak ki és virágoznak. Minden évben szeptember végén, október elején kiszedik az egynyári virágokat, ezután felrotálják az ágyásokat. Emellett a tápanyag-utánpótlást is biztosítják.
Az ágyásokba előre kidolgozott rend alapján kerülnek a növények: kontrasztosan ültetnek, vagyis egy élénk színű árvácskát egy sötétebb színű követ, illetve a kettő közé betesznek egy tulipánhagymát is. Az árvácska hidegtűrő virág, tehát ősszel is szépen díszít, de március–áprilisban kezd igazán virágozni. A tulipán és a nárcisz időjárástól függően február végén, március elején bontja szirmait.
Idén mintegy hetvenezer palántát ültetnek ki, ebből 40 ezer az árvácska, 25 ezer a tulipán, 2200 a nárcisz, 860 darab pedig díszkáposzta. A munkálatok harminchárom helyszínen, közel 3000 négyzetméteren ötvenöt virágágyást érintenek. Ehhez jönnek még a köztéri vázák, illetve a belvárosi virágedények. A virágosítás mellett folyamatosan gyűjtik be a közutak mellől, a terekről, játszóterekről a lehullott a faleveleket.
Sallay Krisztián, a Sopron Holdig Zrt. zöldterület-gazdálkodási divíziójának vezetője lapunknak elmondta: az őszi időszakban a zöldfelületek öntözőrendszereinek ellenőrzése és téliesítése is a feladatuk. A köztéri vizes létesítmények várhatóan október végéig üzemelnek, ezután a szökőkutakból, ivókutakból, medencékből leengedik a vizet, majd befedik a létesítményeket.
Közel két évtizede indult útjára az Egészséges, emberibb környezetért, a Virágos Sopronért előadássorozat, amelynek májusi rendezvényét a Ligneum láto...
A mindennapi életünkbe sok olyan kis lépést építhetünk be – különösebb energiabefektetés nélkül –, melyekkel valóban segítjük fenntartani a természet...