Újra Virágos Sopronért
2024. 05. 08. | Köves AndreaKözel két évtizede indult útjára az Egészséges, emberibb környezetért, a Virágos Sopronért előadássorozat, amelynek májusi rendezvényét a Ligneum láto...
– A kormány elfogadta a klímavédelmi akciótervet, amelynek célja, hogy 2030-ra a Magyarországon előállított villamos energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes legyen – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében.
A kormányfő kiemelte: komoly lépéseket kell tenni, hogy megvédhessék, amit elértek – fenyeget a klímaválság, a demográfiai hanyatlás és baljós árnyak gyülekeznek az európai gazdaság fölött is.
A miniszterelnök úgy látja, hogy „a klímavédelem politikai divattá lett”, a sok üres beszéd pedig lerontja az ügy komolyságát. Pedig ideje beszéd helyett cselekedni. Éppen ezért július 1-jével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását, és megbüntetik a szennyezőket. Betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását, megvédik a folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól.
Orbán Viktor kitért arra is: szigorúan fognak fellépni a Magyarországon működő multinacionális cégekkel szemben, előírják, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak. Emellett a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatják a kis- és középvállalkozások megújulóenergia-termelését.
A miniszterelnök közölte: minden újszülött után tíz fát ültetnek, 2030-ra elérik, hogy az ország erdővel borított területe 27 százalékra növekedjen. A következő 10 évben meghatszorozzák a naperőművek kapacitását. Támogatni fogják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát, valamint 2022-től csak elektromos buszok forgalomba állítását fogják megengedni a városi közlekedésben. Bevezetik a Zöld Államkötvényt, a kormány vállalja, hogy az ebből befolyó pénzt csak klímabarát programokra fordítja.
Városunk képviselő-testülete tavalyi utolsó ülésén tárgyalta a klímavédelmi programról szóló előterjesztést. Dr. Farkas Ciprián polgármester az előterjesztett napirendi pontban leszögezte: Sopron önkormányzata összhangban Magyarország Kormányának klímavédelmi céljaival jelentős előrelépéseket tett az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése érdekében.
Jelenleg kidolgozás alatt áll a helyi klímavédelmi stratégia. Ennek egyik eleme, hogy 40 százalékkal csökkentsék 2030-ig a város szén-dioxid-kibocsátását. Az önkormányzat csatlakozott a köztársasági elnök védnökségével működő Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által elindított programhoz is.
A városban az elmúlt években számos olyan beruházás megvalósult, amely csökkenti a károsanyag-kibocsátást, mérsékli az energiafelhasználást: például befejeződött 10 önkormányzati épület energetikai korszerűsítés, 27 ezer közterületi lámpatestet cseréltek le LED-es fényforrásra. Sopron több pontján van lehetőség az elektromos járművek töltésére, az önkormányzat is vásárol a közeljövőben két elektromos autót. A gyalogos, kerékpáros közlekedés előmozdítása érdekében a Jereván-lakótelepen, illetve a Lövérekben kiépítették a kerékpárút-hálózatot. Emellett a szélsőséges nyári hőhullámok mérséklése érdekében folyamatosan bővülnek és újulnak meg Sopron parkjai, zöldfelületei – áll a december 18-i közgyűlési határozati javaslatban.
Közel két évtizede indult útjára az Egészséges, emberibb környezetért, a Virágos Sopronért előadássorozat, amelynek májusi rendezvényét a Ligneum láto...
A mindennapi életünkbe sok olyan kis lépést építhetünk be – különösebb energiabefektetés nélkül –, melyekkel valóban segítjük fenntartani a természet...