Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Egészségesebb környezetért

| Munkatársunktól | Zöld Sopron

A GYIK Rendezvényház adott otthont a Virágos Sopronért Egyesület 127. rendezvényének az elmúlt héten. A résztvevőket Horváth Sándor, az egyesület elnöke köszöntötte, majd előadásokat hallhattak.

Dr. Simon István alpolgármester köszöntőjében kiemelte a testi és lelki harmónia fontosságát, amelyek fókuszában az egészséges életmód követése, a helyes táplálkozás, illetve a legfontosabb emberi érték, a szeretet áll. A rohanó világunkban kiemelten fontos szerepe van ez utóbbinak, amely egy olyan kapocs, amely kihat a közvetlen környezetünkre is, de globális szinten egész világunkra is. Fontos, hogy ne éljük fel a környezetünket, hanem tegyünk érte és őrizzük meg a következő generációknak is, ne fosszuk ki természeti erőforrásainkat! Ez utóbbira példaként említette a napjainkban oly sokszor elhangzó túlfogyasztási veszélyeket, amelyek riasztó statisztikai adatokat mutatnak.


Elsőként dr. Szigeti Jenő egyetemi tanár előadását hallhatták a résztvevők, akik a szeretet 14 tulajdonságára hívta fel a figyelmet: ezek olyan emberi tulajdonságok, melyek mind bennünk lakoznak, a kérdés azonban csak az, hogy miként élünk, sáfárkodunk velük.


Dr. Zeleni Ferenc címzetes főorvos, belgyógyász háziorvostan-szakorvos az egészséges táplálkozás rejtelmeire világított rá. Az előadásában olyan hétköznapinak tűnő – mondhatni, rutinná vált – rossz szokásokra mutatott rá, amelyekkel valóban együtt élünk.


A rendezvényen közreműködött Orbán Júlia versmondó és Fodor Gábor fuvolaművész is.

Kapcsolódó cikkek

A tavaszt köszöntötték

A tavaszt köszöntötték

2024. 04. 24. | Munkatársunktól

Palántabörze, kézműves kirakodóvásár, koncert, gyermekprogramok is várták az érdeklődőket szombaton a Lenck-villa kertjében a tavaszköszöntő rendezvén...