Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Zenélt az egész város
A programsorozat nagy érdeklődést váltott ki a soproniak körében Fotó: Leczovics Zsolt

Dr. Simon István: „A soproniak nem másra várnak”

Zenélt az egész város

| Munkatársunktól | Városi hírek

Négy színpad, több mint száz fellépő és szuper hangulat – ez jellemezte a június eleji Sopron Zenél programot, amelyen helyi zenészek és zenekarok, illetve a Hoffer ütősiskola tehetséges tanulói is elkápráztatták a belvárosban sétálókat. Az eseményt dr. Simon István alpolgármester nyitotta meg.

Az idei esztendőben a Soproni Ünnepi Hetek nyitórendezvényeként tartották meg a Sopron Zenél programsorozatot. A történelmi belvárosban négy színpadot állítottak fel, amelyeken folyamatosan váltották egymást a zenészek. Az együttesek igazi zenei csemegéket kínáltak az érdeklődőknek, műfaji kötöttségek nélkül találhatott mindenki ízlésének megfelelő dallamot magának.

Egy különleges versenyt is hirdettek, hiszen a közönség kuponokat ajándékozhatott az általa legszimpatikusabbnak ítélt együttesnek. Végül kiderült: a legtöbbet összegyűjtő formáció, az RPG együttes kapott lehetőséget a VOLT Fesztiválon való fellépésre.


Dr. Simon István, Sopron alpolgármestere köszöntötte a Fő téren felállított nagyszínpadon a közönséget. Kifejtette: öröm számára, hogy idén is megtartották ezt a nagyszabású zenei rendezvényt, amely lehetőséget biztosít a soproni, illetve a helyi kötődésű zenészek bemutatkozására. Külön büszkeség – tette hozzá –, hogy rengeteg fiatal – akik egyben a jövő reménységei – kap így lehetőséget a debütálásra, akik ezáltal tovább öregbíthetik a leghűségesebb város zenei és kulturális életét.

Előfordult, hogy a színpadon három generáció zenélt együtt.

Dr. Simon István kiemelte, a Sopron Zenél rendezvény is jó példája annak, hogy a soproniak nem másra várnak, hanem maguk találnak ki nagyszerű ötleteket, amiket aztán meg is valósítanak, ahogy tette ezt Hoffer Péter zenész, a Sopron Zenél ötletgazdája és főszervezője, valamint Bodoki Péter társszervező. Ez a rendezvény egy igazi, tőről metszett, virtigli soproni jelenség – hangsúlyozta az alpolgármester.

Kapcsolódó cikkek

Valódi értéket teremtenek

Valódi értéket teremtenek

2024. 04. 24. | Etzl Edgár

– A múzeumnegyedben színvonalas keretek között mutathatjuk be Sopron gazdag történelmét és kultúráját – mondta az építőipari nívódíj emléktáblájának l...