Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tárgyaltak a zsinagógáról is
Dr. Fodor Tamás polgármester fogadta a városházán Yossi Amrani izraeli nagykövetet Fotó: Pluzsik Tamás

Yossi Amrani izraeli nagykövet szeretne megtanulni magyarul

Tárgyaltak a zsinagógáról is

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

Izrael Magyarországra akkreditált nagykövete, Yossi Amrani pénteken hivatalos látogatásra érkezett Sopronba.

A jeruzsálemi Héber Egyetemen 1986-ban történelem és amerikai tanulmányok szakon diplomát szerző nagykövettel megbeszélést folytatott dr. Fodor Tamás polgármester, majd ezt követően Yossi Amrani rövid interjút adott lapunknak is.


– A nagykövet úrnak vannak magyar gyökerei, személyes kötődései Magyarországhoz, voltak Izraelben magyar barátai, ismertősei, járt már itt azt megelőzően, hogy kinevezték nagykövetnek?


– Nincsenek magyar gyökereim, de kinevezésem előtt, amikor még Horvátországban voltam nagykövet, jártam Magyországon. Olvasmányaim alapján voltak már ismereteim az Önök gazdag kultúrájáról, az ország történelméről, sőt egy alkalommal magánlátogatáson már voltam Sopronban is, akkor is megfogott a város szellemisége és szépsége. A mostani hivatalos látogatásom alkalmával már vannak visszaköszönő, kellemes emlékeim Sopronról.


– Sopronban komoly, nagyszámú zsidó közösség élt egykoron, melyben nagy törést jelentett a holokauszt. Ma békében és barátságban él zsidó és nem zsidó Sopronban és az egész országban, mégis erősödő antiszemitizmusról adnak hírt egyes hírportálok. Ön hogy látja ezt a kérdést?


– A holokauszt sokmillió áldozatáról soha nem szabad megfeledkeznünk, mint ahogy ennek tanulságairól sem, de mint tudjuk, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Sajnos az antiszemitizmus létező probléma, ezért mindnyájunk közös és fontos feladata a toleranciára való nevelés. Magával az antiszemitizmussal személyesen nem találkoztam, sőt úgy látom, hogy a zsidó közösségi élet virágzik szerte az országban, és nemcsak az idelátogató izraeliek, de az itt élő zsidók is biztonságban érezhetik magukat Magyarországon. Ennek kapcsán és ehhez kapcsolódóan szeretném megjegyezni, hogy Fodor polgármester úrral beszéltünk a papréti ortodox zsinagóga helyzetéről és a mielőbbi továbblépés lehetőségeiről is.


– Végezetül még egy kérdés: tudjuk, hogy több nyelven is beszél, és úgy hallottuk, hogy most tanul magyarul is. Hogy halad a nyelvünkkel?


– Nagyon sok mindent megértek, de rendkívül nehezen haladok, lépek tovább, amiben szerepet játszik sok egyéb elfoglaltságom is, azaz kevés időm marad a nyelvtanulásra, de nem tettem le arról, hogy ha nem is társalgási szinten, de alapszinten feltétlen megtanulok magyarul.

Kapcsolódó cikkek

Valódi értéket teremtenek

Valódi értéket teremtenek

2024. 04. 24. | Etzl Edgár

– A múzeumnegyedben színvonalas keretek között mutathatjuk be Sopron gazdag történelmét és kultúráját – mondta az építőipari nívódíj emléktáblájának l...