A helyi értékek őrei
2024. 05. 01. | Köves AndreaA 155 éves múlttal rendelkező Soproni Városszépítő Egyesület megtartotta a napokban éves közgyűlését, ennek apropójából beszélgettünk Józan Tiborral,...
Hagyományosan a hűség napi ünnepségsorozathoz kapcsolódóan adják át Sopron legrangosabb elismeréseit. A Wälder József-díjat Baranyai Gábor kapta.
A múlt kincseit őrzi
Baranyai Gábor tanulmányait követően először a családi vállalkozásukban kezdett dolgozni, majd az évek alatt a cég motorjává, később vezetőjévé vált. Nagy szerepet vállal a soproni műemlékek felújításában; közreműködésével valósult meg többek között a Szent Mihály-templom, a Mária-szobor vagy a Fő téri Szentháromság-szobor kőszobrász–restaurátori munkáinak kivitelezése. Az elmúlt évek során kivitelezőként több egyházi épület felújításán dolgozott, ilyen például a Halász utcai egykori árvaház helyén megvalósult Szent Anna Óvoda–Bölcsőde. Vállalkozása a templomok, intézmények mellett jelentős számú műemlék lakóépületet renovált. A kivitelezési munkák során mindig keresi az új, korszerű technológiákat, anyagokat. Az épített örökség értékeihez kizárólag tisztelettel, alázattal nyúl, elősegítve azok megőrzését a jövő generációi számára.
A 155 éves múlttal rendelkező Soproni Városszépítő Egyesület megtartotta a napokban éves közgyűlését, ennek apropójából beszélgettünk Józan Tiborral,...