„A mai Alsólövér és Felsőlövér nyaralók helyén terült el az Árpádkorban a lövér falu és határa, melyet lővér-ek, azaz királyi nyilasok laktak. IV. Béla és IV. László királyok csatolták őket Sopronhoz. Lövér ó-magyar szó és egyértelmű a megszokottabb lövő szóval.” – olvasható a Béke és az Alsólövér utca sarkán lévő, 1936-ban kihelyezett öntöttvas táblán. „A Károly magaslat felett… a határt őrző királyi nyilasok településében, a villa Luerben a villanyfény helyett csak egy-két rossz és a vad vidék szélvédte zugaiban őrtüzek lobogtak. Ez a terra Luer azóta is megőrizte nevét, melyet hivatalosan ugyan „lövér”-nek ejtenek, azonban a soproniak, ragaszkodva a sokszázados hagyományhoz, hoszú „ő”-vel és „e”-vel „lőver”-nek mondanak.” – írja Becht Rezső a Lőveri változások című munkájában. Amikor a múlt század elején a névmagyarosítás „divatba jött”, akkor Sopronban a családnevek mellett a Lőver is „magyarosodott”, így lett belőle Lővér. A mindennapi életben és a sajtóban hamarosan parázs vita kezdődött, melynek részben politikai színezetet is adott a lövér–lövész–nyilas szórokonság. Egy gondolatsor erejéig azért még térjünk vissza, hogy akkor most Lőver, Lövér vagy Lővér?

Hírlapi viták után 1933. október 8-tól vezették be a városban hivatalosan az addig használt németes Alsó-Lőver, Felső-Lőver, lőverek helyett a Villa Luer feltételezett kiejtése szerinti Alsó-Lövér, Felső-Lövér, lövérek szavakat. A Magyar Tudományos Akadémia helyesírásunkban is a Lövér mellett áll ki, de a város a 37/1992. (XII.30.) Kgy. sz. szabályrendeletében a Lőver, lőverek formát használja (a hivatalos utcajegyzékben ma is). Ennek ellenére a táblákon a Lővér alak látható.

Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás