A közös jövőnk a tét…
2025. 04. 16. | Horváth Ferenc– A magyar embereknek joguk van tudni, hogy Ukrajna esetleges uniós csatlakozása milyen veszélyeket jelent Európa és Magyarország életére – jelentette...
Komoly elismerést nyert el a Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpont: a Földmű- velésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség 2017-es pályázatán kiérdemelte Az év ökoturisztikai látogatóközpontja kitüntetést.
Egy évvel ezelőtt készült el a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. beruházásában a Kőhalmy Vadászati Múzeum, majd idén tavasszal átadták az erdei élményparkot is a mezítlábas tanösvénnyel. Ezek a létesítmények – élükön természetesen a Károly-kilátóval – a leglátogatottabb részévé váltak a Soproni Parkerdőnek.
A Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpont irányítója, a vadászati múzeumban folyó erdei iskolai programok ötletgazdája, így a pályázat kivitelezője Bánáti László, a TAEG parkerdei és kommunikációs igazgatója volt. – Komoly, nagy értékű elismerés, amit elnyertünk, nagyon örülünk neki, hiszen a látogatóközpontot minden kollégám a magáénak érzi, egy szívvel–lélekkel dolgoztunk a létrejöttén – mondta el Bánáti László. – Nem is számítottunk rá, hogy kiérdemeljük az elismerést, hiszen a korábbi években nagyobb létesítmények kapták meg a címet, de a bírálóknak éppen az tetszett, hogy a Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpont egyedi és nem túl nagy.
A pályázatot a nyáron adta be a TAEG, a kategóriájában a megadott szempontok alapján magas pontszámot kapott a bírálóktól, így a háromtagú bizottság személyesen is felkereste a Károly-kilátót és környékét. – Arra külön büszkék vagyunk, hogy az elmúlt években 1., 2. és 3. helyezettet is hirdettek a pályázaton, idén pedig csak mi nyertük el Az év ökoturisztikai látogatóközpontja kitüntetést – tette hozzá a parkerdei igazgató.
A cím elnyerésére 2010 óta pályázhatnak ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. Az előzetes értékeléskor a bírálóbizottság azt vizsgálta, hogy a létesítmények mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek. Pontozták a természeti és kulturális erőforrások fenntartható használatát, a résztvevők számára nyújtott autentikus élményeket, a terület értékeinek élményszerű megismertetését, illetve a létesítmény tudatosan oktató és szemléletformáló szerepét, interaktivitását is.
A pályázaton a Károly-magaslati látogatóközpont mellett Az év ökoturisztikai tanösvénye díjat a badacsonyörsi Folly Arborétum kapta. Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2017 különdíjat pedig az orfűi Medvehagyma Ház Ökoturisztikai Látogatóközpont érdemelte ki.
– A magyar embereknek joguk van tudni, hogy Ukrajna esetleges uniós csatlakozása milyen veszélyeket jelent Európa és Magyarország életére – jelentette...