Üveges Eszter védjegy, fogalom a finom kézműves portékákat kedvelők számára. Szeme csillog, ahogy a mini birodalmában mutatja a frissen beszerzett kincseit. A kívülálló csupán színes, törékeny tömböket lát bennük, ő üvegbe álmodott könnyed pillangókat, repkedő szitakötőket, az ablak fényében életre kelt rózsás, angyalos vagy éppen boldogságmadaras képeket. Elnézve törékeny alkatát, szinte hihetetlen, hogy már húsz éve nap mint nap az üvegesek kemény, nehéz munkáját űzi, ahogy ő fogalmaz: – Büdös is, koszos is ez a munka, de a végeredmény maga a csoda. Az üvegezés folyamata tényleg igazi rejtély, hiszen a legvégén derül ki: milyen finom, a fényben életre kelő alkotás születik.

Eszter szülei sok-sok nehéz pillanatot éltek át, amikor lányuk általános iskolás volt. A beírások rendszeresek voltak, hiszen a matematikai példák helyett füzetében szebbnél szebb rajzok sorakoztak. A pályaválasztásnál egyértelmű volt, hogy művészeti iskolába megy, ám eredetileg a tűzzománcozás és a fazekasság érdekelte. Mivel a felvételi rajza annyira jól sikerült, felajánlották neki, hogy a kísérleti jelleggel induló üvegképzésben vegyen részt. Egy életre szóló szerelem lett belőle. – Soha sem munkaként tekintettem az üvegezésre. Minden darab más-és más, nincs két egyforma pillangó vagy fali kép – árulja el.

Igazi kísérletező alkat, újabban üvegbe álmodik ékszereket. Amivel kézműves ismerőseivel együtt kissé hadilábon áll, az a marketing, saját maga, a munkái népszerűsítése. Ám itt is nagyot lépett: megalakította segítőivel együtt a Soproni Kézműves Műhelyek elnevezésű csoportot. Ennek köszönhetően a helyi kamara égisze alatt remek programokon, foglalkozásokon keresztül mutatkozhatnak be a tehetséges soproni alkotók, legközelebb október 21-én, vasárnap várnak minden érdeklődőt nyílt napra 10 órától a Deák tér 14. szám alatt.

Miközben a műhelyében mesél minderről, megjelenik nagyobbik gyermeke: a hatéves Franciska, aki elmélyülten nekilát egy üvegmécses festésének. Az üveges mesét talán majd ő viszi tovább…

Kárpitosmester

– Ötvenegy éves szakmai pályafutásom alatt igyekeztem mindig szeretett városom hírnevét öregbíteni – mondta el lapunknak Marton Ferenc. – Jó volt soproninak lenni, amikor a díjat átadták és méltatták munkásságomat. A termékeim egyedi tervezésűek, mindegyikből egyetlen darabot készítek. A másik szakmám asztalos, így megadatott az a lehetőségem, hogy minden egyes munkafolyamatot magam végezzek el. Sok idő nincs a pihenésre, mert már most készülök a jövő évi kiírásra, egy reneszánsz kanapéval foglalkozom.

Marton Ferenc egy másik munkája, a reneszánsz trónszék nagy sikerrel szerepelt a kézműves szemmel Mátyás király és kora című kiállításon – a Magyar Kézművességért Alapítvány tárlatát minden évben a Duna Palotában tartják meg. Mint megtudtuk, az elmúlt tizenkettő évben minden alkalommal jelentkezett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kézműves remek pályázatára, a mostanival együtt ötször nyert is. Emellett idén is bekerült a Magyar Kézművesség – 2018. című könyvbe. A kötetet három nyelven adták ki, és a magyar kézművesség legszebb darabjait tartalmazza.

Az ezüst- és aranykoszorús mester egyedül dolgozik a műhelyében, de nagy segítségére vannak a fiai. Marton Ferenc évtizedeken keresztül képzett tanulókat (munka mellett) a soproni és győri szakiskolákban. A Sopron és Vidéke Ipartestületben újabb négy évre megválasztották a mestervizsga-bizottság elnökének, a közeljövőben pedig Nagykanizsán vizsgáztatja majd le a leendő kárpitosmestereket.

– Szerencsésnek mondhatom magam, hisz a kárpitos és asztalos mesterségem nemcsak a család megélhetését biztosította, hanem a munkám az évtizedek alatt hobbimmá, sőt szenvedélyemmé is vált – zárta Marton Ferenc.