Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Heti hírösszefoglaló
Vigné Kovács Margit a Szent Márton-ház felszentelésén Fotó: Griechisch Tamás

Heti hírösszefoglaló

| Munkatársunktól | Városi hírek

Hírek röviden.

Jubilál az óvóképzés

1899-ben indult el az óvodapedagógus-képzés Sopronban, az oktatás 1959 óta felsőfokú lett. Ezt a két évfordulót ünnepelték meg az elmúlt csütörtökön a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán. Az intézmény főbejáratnál elhelyezett emléktábla avatásán részt vett dr. Náhlik András, az egyetem rektora, Sass László önkormányzati képviselő, a kulturális és oktatási bizottság elnöke és dr. Varga László, a Benedek-kar dékánja. Ennek keretében megemlékeztek Szabados Lászlóról, az első igazgatóról is.

A jubileum alkalmából Tóth Mariann, az egyetem egykori főtanácsosa címzetes egyetemi docens címet vett át. A nap során a diákok kulturális műsort adtak, óvodatörténeti kiállítás nyílt a kar nagyelőadójában, valamint az egykori tanítványok – köztük Budai Ilona Kossuth- és Magyar Örökség díjas népdalénekes is – visszaemlékeztek diákéveikre.

Felszentelték a Szent Márton-házat 

Marics István plébános szentelte fel az elmúlt héten a Magyar utcában található Szent Márton-házat. Vigné Kovács Margit, a Határok Nélkül Alapítvány elnöke elmondta: másfél évvel ezelőtt kezdték meg a munkát, de mostanra lett meg minden berendezésük. Az idősek világnapjával egybekötött rendezvényen beszédet mondott dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok, aki méltatta azokat a jótékony célokat, amelyeket a Határok Nélkül Alapítvány a Szent Márton-házon keresztül megvalósít. Évente többször szerveznek gyűjtést, és az önkéntesek odaadó munkájának köszönhetően segítenek a hátrányos helyzetű családokon, a gyermeküket egyedül nevelő rászorulókon. Látható, ez a szolgálat pótolhatatlan és kivételes Sopron számára. Az eseményen megjelent Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is.

Rendkívüli nyitva tartás

Nyitva lesz az önkormányzati választások hétvégéjén Sopronban az Állomás utca 2. szám alatti kormányablak. Október 12-én, szombaton 8–19 óra között, vasárnap pedig 7–19 óra között várják az ügyfeleket. A cél az, hogy a választásra jogosultak élni tudjanak szavazati jogukkal, ezért lehetőséget biztosítanak arra, hogy a szavazáshoz szükséges, érvényét vesztett okirat pótolható, beszerezhető legyen.

A választási törvény alapján október 13-án megtartandó önkormányzati választásokon csak azok szavazhatnak, akik érvényes személyazonosításra alkalmas okmánnyal igazolni tudják magukat és bemutatják lakcímkártyájukat.

Kapcsolódó cikkek

Valódi értéket teremtenek

Valódi értéket teremtenek

2024. 04. 24. | Etzl Edgár

– A múzeumnegyedben színvonalas keretek között mutathatjuk be Sopron gazdag történelmét és kultúráját – mondta az építőipari nívódíj emléktáblájának l...