– A regénybéli Sárosi Jánost óvodáskoromtól fogva rendszeresen láttam Sopron utcáin. Rajtam kívül nyilván még többen is emlékeznek rá, azok is, akik annak idején átmentek az utca túloldalára, ha jött velük szembe ez az imbolygó járású, cájgnadrágos, magas ember, kivágott orrú gumicsizmában és évszaktól függetlenül rendszerint rövid ujjú ingben – mesélt a regényről Zentai László. – A jól értesült „bolhasípok” egyszerűen csak bolondnak tartották és elfordították a fejüket, pedig ő az öltözködésével, a viselkedésével tüntetett az ellen a diktatúra ellen, amely őt tönkretette. Információim szerint nagyon sokakat átsegített az akkor még aknazárral védett országhatáron, de volt más politikai „bűne” is, amiért bevitték a rendőrségre, ahol rettenetesen megverték, talán ennek is „köszönhette”, hogy bizonyos érzékelő képességeit elvesztette. No, meg azt is, hogy április negyedike és november hetedike előtt szinte menetrendszerűen bevitték a rendőrségre.  

Zentai László egy általa kitalált lírai történetbe helyezi bele Jankót, a kulcsfigurát, aki „nem ismerte az évszakokat, a napszakokat, a sógorokat és a sógornőket, (…) merthogy csak úgy beleszületett ebbe a világba” – hogy aztán a könyv fejezeteiből különféle politikai meggyőződésű egyének és a társadalom viszonya rajzolódjék ki. A kötetben a korabeli Sopron nagyon sok alakjára ráismerhet az olvasó, bár a bevezető szerint: „A regény szereplői szabadon formált alakok, egyezésük a valósággal a véletlen, illetve az alkotói fantázia műve lehet…” Érdekesség, hogy a könyvborító hátlapján G. Nagy Béla Sárosi Jánosról készített fotója szerepel.