Szerette a friss havat. Nézni, gázolni benne, vagy csak állni a lassú hóesésben. És ezúttal a Mikulás hozta! Reggel arról beszélgettek a lányával, hogy most biztosan könnyen csúszik a nagyszakállú szánkója.

Nem sokkal később már roszogott a talpuk alatt a hó. Szállt az arcukra, megült a sapkán, kapucnin. A Papréten gyülekeztek a gyerekek. A hógolyók alacsonyan szálltak, egyre több hóangyal nyoma látszott, még Barack kutya is önfeledten hempergett. Eszébe jutott a Weöres Sándor-vers: „Nől a dér, álom jár/ hó kering az ág közt.”. És ezzel vissza is repült a gyerekkorába. Amikor még ő ült a szánkón, és kiabált felfelé az apjának: gyorsabban! Húzd gyorsabban! Aztán lefelé is: gyorsabban! Felderengett egy másik emlék: már főiskolás volt, amikor a barátaival szánkózni mentek a „hegyre”. Persze, Somogy megyében nincsenek hegyek, de ők csak így hívták. A szőlővel borított telkek között csúsztak, a nagy meredek után lankás szakasz következett, majd újra meredek. Felfelé mindenki lihegett, lefelé pedig sikított. Gyorsabban! Ekkor is kiabálták, biztatva magukat és a szánkót. És ugyanezt kiabálta neki is a lánya, amikor pár éve az Ó-Hubertus-kilátóhoz gyalogoltak a szánkóval fel, majd csúsztak le. Egy nagy körforgás az egész élet. A nyári strandolások után jön az őszi színes séta, aztán a téli hideg az adventi fényekkel, majd a rügyfakasztó tavasz. Papucsok, cipők, csizmák. Úszószemüveg és szánkó. De a szerepek változnak. Régen még őt húzták, ma már neki kell a szánkó elé állni. Pár évtizede még azért nem tudott aludni karácsony előtt, mert annyira izgult, hogy milyen ajándékot kap, most pedig másra sem tud gondolni, minthogy tetszeni fog-e a gyermeknek a meglepetés. De mi az igazi ajándék? Vajon megmarad-e a baba vagy a felpumpálható plüss? Emlékszik-e majd a szép, színes könyvre? Vagy valami egészen másból lesz életre szóló emlék? Talán inkább egy élményből, egy-egy különleges közös pillanatból. Amikor megül a kapucnikon a hó. Amit akkor még fel sem ismerünk. 34 éve még neki sem volt semmi különleges abban, hogy az édesanyja a könyv elejébe írta szép betűivel: Boldog Karácsonyt Juditka! 1989. Ma már simogatja a rövid, kissé megfakult sort... Hogy is folytatta a költő? „... Karácsonynak ünnepe/ lépeget a fák közt.” Mi már halljuk a lépteket. Finoman, távolról közelítenek a friss hóban. Figyeljünk rájuk! És legfőképp egymásra. A közös ünnepnél nincs szebb ajándék.

Tekintse meg kvízünket!