Fontos a rendszeres önvizsgálat
2024. 05. 08. | Huszár JuditMájus 7. a melanóma világnapja – ilyenkor világszerte az agresszív daganattípusra hívják fel a figyelmet. A bőrrák egyre több embert érint: tízévente...
Várhatóan már ezen a héten elindul egy internetes és levélben történő regisztrációs lehetőség, hogy aki kér majd koronavírus elleni oltást, az már most feliratkozhasson – közölte Orbán Viktor miniszterelnök.
Oltási előjegyzés
Az oltási terveket már kidolgozták, 13 ezer helyszínt jelöltek ki a tömeges oltásra. A tervek szerint az első körben érkező vakcinákhoz a védekezésben résztvevők és a leginkább sérülékeny csoportokhoz tartozók jutnak majd hozzá.
Tömeges tesztelés
Az egészségügyi, szociális ágazat mellett az óvodai, iskolai dolgozók tesztelése is megkezdődött. A második kör ezen a héten indult. Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta: a szociális, illetve az egészségügyi intézményekben dolgozók a foglalkozás-egészségügyi orvos segítségével végeztethetik el az antigén alapú gyorsteszthez szükséges mintavételt, az oktatási intézményekben pedig ehhez a feladathoz tesztelőcsapatokat biztosítottak.
Pintér Sándor a főigazgató
A veszélyhelyzet idején Pintér Sándor belügyminiszter irányítja az Országos Kórházi Főigazgatóságot. A főigazgatóság feladata az egészségügyi ellátórendszer működésének figyelemmel kísérése, a felülvizsgálatát érintő stratégiai kormányzati döntések megalapozása.
Marad a határellenőrzés
Egészen 2021. február 1-ig fenntartja az ellenőrzést a schengeni belső határokon a magyar kormány, a rendelet hatályának újabb hosszabbítása november 25-én este jelent meg a Magyar Közlönyben. Ez azt jelenti, hogy legalább eddig zárva tartanak a kisebb határátkelők, és a beutazási szabályok is a mostani szigorú szinten maradnak.
Május 7. a melanóma világnapja – ilyenkor világszerte az agresszív daganattípusra hívják fel a figyelmet. A bőrrák egyre több embert érint: tízévente...